Fotó: tasr

Pénteken este több ezer, egyes értesülések szerint mintegy 18 ezer ember vonult ki Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Felkelés terére. A tisztességes Szlovákiáért tartott megmozdulásra tizedik alkalommal került sor, szimbolikusan a bársonyos forradalom évfordulójának előestéjén.

A tömeg többnyire a „szégyen”, „börtönbe” vagy a „mi ingyen vagyunk itt” és „köszönjük” jelszavakat skandálta. A nagygyűlés mintegy két órán át tartott, a pódiumon a tüntetések szervezői, újságírók, tudósok, színészek és művészek váltották egymást.

A szervezők egyike szerint az utóbbi egy hét eseményei, valamint az újságírókkal, a polgári társadalommal szembeni támadások, az államcsínyről szóló vádaskodások, illetve a gyanú, hogy a biztonsági szervekkel visszaéltek, a fő oka annak, hogy újra nagygyűlést szerveztek.

Karolína Farská és Juraj Šeliga szerint a tüntetések szervezőit állandóan olyan ellenségként bélyegzik meg, akik a demokrácia megbontására törekszenek. „Az igazi ellenség azonban a konspiráció, a korrupció és a gyűlölet, meg azok, akik azt terjesztik” – jelentette ki Šeliga.

„Bugár úr, meddig hajlandó még támogatni ezt a hatalmat?”

A szervezők arra szólították fel Peter Pellegrini kormányfőt, hogy Robert Ficót, Kaliňákot meg a hozzá hasonlókat küldje a politikai feledésbe. „Mire vár még Pellegrini úr, hol vannak az eredmények?… Amíg Fico, Danko meg a hozzájuk hasonlók gyűlöletet meg konspirációt terjesztenek országszerte? – kérdezték a szervezők.

„S ön, Bugár úr, meddig hajlandó még segíteni a hatalmon a konspirátorokat, plagizátorokat és hazugokat?” – intézték Bugárhoz a kérdést.

A tiltakozó tömeghez Filip Vagač és Zuzana Mistríková is szólt. „A fiatalok, akik a mai nagygyűlés mögött állnak, az elemi tisztességet és felelősséget követelik a közügyek intézése során” – fogalmazott Mistríková. Vagač pedig biztosította a szervezőket a támogatásáról, hozzáfűzve, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni. Az 1989-es szónokok közül Peter Zajac, Fedor Gál és Martin Bútora is felszólalt a nagygyűlésen.

Segítették a tüntetések az újságírókat

A tüntetések támogatása mellett álltak ki Táňa Pauhofová és Richard Stanke színművészek is, akik a szlovákiai események alakulásával szembeni elégedetlenségüknek is hangot adtak.

Az újságírók közül elsőként a meggyilkolt Ján Kuciak cseh munkatársa, Pavla Holcová szólalt fel, aki szerint az, amit február végén kollégáival együtt át kellett élniük, a gonosz érintése volt, az újságírók teljes tehetetlenségének tetőpontja.

„Többen közülünk fel akarták adni, azt mondták, hogy biztonságosabb munkát keresnek, de az, hogy Önök kijöttek a terekre, segített” – mondta.

A nagygyűlés támogatását fejezte ki Zuzana Števulová, Fedor Gál, Martin Strižinec, Kristína Farkašová és Peter Celec tudós is. A pozsonyi rendezvény zavargások nélkül ért véget, a rendre a rendőrök felügyeltek.

Kassán mintegy ezren tüntettek

A kassai Fő utcán körülbelül ezer ember gyűlt össze a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom tüntetésén. A rendezvény zavargásmentesen zajlott, a társszervező Ján Gálik szerint a fő célja az volt, hogy tisztelegjenek azok előtt, akik 1989-ben a demokráciáért küzdöttek. „Azért döntöttünk a nagygyűlés mellett, hogy emlékezzünk azoknak a bátorságára, akik szembeszegültek az akkori hatalommal, hogy emlékezzünk a kommunizmus bukására és hangsúlyozzuk, hogy ma is nagyon fontos foglalkozni azzal, milyen állapotban van a demokráciánk, fontos ellenőrizni a politikusainkat, és tisztességes országra törekedni” – fűzte hozzá.

A kassai tiltakozó akció szónokai felszólalásaikkal rámutattak az 1989. november 17-e előtti események és a jelenkor átfedéseire. A felszólalásokban az is elhangzott, hogy a tiltakozó akciók szervezői támadásoknak vannak kitéve a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) részéről, amely egy államcsínyről és külföldi pénzelésről szóló anonim büntetőfeljelentés alapján kihallgatásokra hívatja be őket, amire a tömeg a „Mi ingyen vagyunk itt” jelszó skandálásával válaszolt.

(TASR, Denník N)