A könyvtár felszentelése (Fotó: Boráros Pál)

Advent idején a helyi egyházközség hívei pénteken örömmel gyűltek össze az albári Szent Anna templomban.

Az adventi koszorú két gyertyája világította be a templomot, melynek fényénél csodálatos, szebbnél szebb adventi énekek csendültek fel a dunaszerdahelyi Szent György Kórus előadásában. Az énekkart Érsek Rezső vezette.

A koncert befejezése után a résztvevők az énekkarral és a hívekkel karöltve vonultak át a helyi alapiskola épületébe.

A dunaszerdahelyi Szent György Kórus koncertje a templomban (Fotó: Boráros Pál)

Bereck Oszkár polgármester felkérésére Mgr. Szalay Gyula esperes megáldotta az új könyvtárat, amelyben különböző műfajú könyvek mellett vallásos kötetek is megtalálhatóak. Póda Ilona versével méltatta az ünnepélyes pillanatot.

Az áldás után az esperes az igazi felkészülésről is beszélt, valamint buzdította a híveket, hogy kellőképpen imával és bűnbánattal készüljenek fel az Úr Jézus születésére.