Gál Gábor (Fotó: SITA)

A régebbi végrehajtások leállítását – melyekből csaknem 1 millió létezik országszerte – elsősorban azok a spekulánsok ellenzik, akik ebből szeretnének profitálni, figyelmeztet Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter.

Csak arra várnak, hogy megkapják az első nyugdíjukat

Gál a SITA hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, olyan emberekről van szó, akik több ezer régi tartozásokat vásároltak fel a reális érték töredékért, s most csak arra várnak, hogy pénzhez jussanak.

A miniszter szerint ez viszonylag egyszerű módszer, ugyanis azok az adósok, akinek nincsen semmilyen vagyonuk, s nem lehet rajtuk semmit sem behajtani, egyszer elérik a nyugdíjkorhatárt, s ezzel megkapják a nyugdíjukat is.

Ezek a spekulánsok néhány ezer euróért akár 10 milliós értékű iratokat is megvásárolhattak, most pedig kivárnak addig, míg az adósok elérik a nyugdíjkorhatárt. Ezt követőn hozzájuthatnak az adósok létminimum összegével csökkentett nyugdíjához. Ha nem is kapják meg a teljes tartozást, de viszonylag csekély költségért tetemes összeghez juthatnak”– fejtette ki Gál.

Közel 1 millió régebbi végrehajtás van függőben

Az igazságügyi tárca az utolsó simításokat végzi azon az új jogi normán, amely leállítaná az 5 évnél régebbi végrehajtási iratokat. A hitelezők ezután új beadvány és új szabályok szerint ismét visszakövetelhetik a tartozást.

Azonban minden új beadvány után meg kell majd fizetniük a kezelési illetéket is, s a jogalkotók éppen ezzel szeretnék elkerülni, hogy a végrehajtással kereskedjenek az emberek.

„Amennyiben figyelembe vesszük azt, hogy egyesek több ezer iratot is felvásároltak, a 16,50 eurós illeték megfizetése iratonként bizonyára nem fogja őket örömmel eltölteni”– fűzte hozza a tárca vezetője. Ilyen iratból közel 1 millió van Szlovákiában.

Összességében az új beadványokkal együtt megközelítőleg 3,7 millió végrehajtásra váró irat létezik országszerte. A kormány az igazságügyi tárca műhelyében előkészített jogi normát az ünnepek után fogja megvitatni, az még nem tudható, hogy az igazságügyi tárca esetlegesen hajlandó-e engedményeket tenni, s változtatni a most előkészített szabályozás tervezetén.

(WebNoviny.sk/Felvidék.ma)