Illusztráció (Fotó: TASR)

A nagyszombati Groupe PSA Slovakia autógyár az elkövetkező két évben 103 euróval emeli a dolgozók bérét.

Már jövő év januártól 53 euróval többet kapnak a borítékba a cég alkalmazottai, s 2020. januártól további 50 euróval emelkedik a bérük. A cég vezetése és az OZ KOVO szakszervezet szociális párbeszédének köszönhetően a 2019 –2020-as időszakban a dolgozók további bónuszokhoz jutnak. A kollektív szerződésben lefektetett megállapodásról Peter Švec, az autógyár szóvivője tájékoztatott.

A kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon a felek megállapodtak az operátorok és a kvalifikált munkások bértarifáit illetően. Švec szerint a cég úgy változtat a jutalmazási rendszerén, hogy a béremeléseknél figyelembe veszik a dolgozók ügyességét és szakmai tapasztalatát, valamint a ledolgozott évek számát.

Az objektív kritériumoknak köszönhetően átlátható bérrendszert sikerült létrehozniuk, vagyis ha a dolgozó teljesíti a meghatározott feltételeket, a rendszer garantálja a béremelést.

Az egyik újdonság, hogy a kollektív szerződésben a törvény által megszabott szabadságnapokon felül minden ledolgozott 5 év után plusz 1 nap szabadság jár a dolgozónak.

2019-től megváltozik a 13. bér kifizetésének a módja, úgy hogy azt a májusi fizetéssel együtt megkapják a dolgozók. Ugyanakkor 2020. novemberétől a fizetéssel együtt további jutalmat is kapnak a lojális dolgozók, ennek köszönhetően azok az alkalmazottak, akik több mint 5 éve vannak a cég alkalmazásában, akár 400 euróval többet kaphatnak a borítékba.

A megállapodás azt is lehetővé teszi, hogy a Groupe PSA az elkövetkező 2 évben részesedést fizessen a konszern nyereségéből a dolgozóinak.

Ezzel párhuzamosan emelik a hétvégi munkáért fizetett pótlékokat és az érvényes jogi normák értelmében üdülési utalványokat is fog folyósítani a vállalat. A partnerek a tárgyaló asztalnál a szociális programok bővítésében is megegyeztek, így a szociális béralapból koncerteken és sporteseményeken való részvétel is támogathatóvá válik.

A nagyszombati Groupe PSA Slovakia autógyár 2017-ben rekordmennyiségű, 335 050 gépjárművet gyártott, ami évközi szinten 6,3 százalékos növekedést jelent. A 2018-as előrejelzés legalább 350 ezer gépjármű elkészítését feltételezi. A gyárban mostanáig 4500 munkapozíció létesült.

(Webnoviny.sk/Felvidék.ma)