Illusztráció (Fotó: finance.sk)

Mostanság nálunk is teljesen bevett gyakorlattá vált, hogy az emberek nagy tételben az interneten keresztül szerzik be a karácsonyi ajándékokat. Ezért is helyénvaló odafigyelni arra, hogy időben megérkezzen a megrendelt árucikk, miközben érdemes körültekintőnek lenni a vásárlás során.

A jól átgondolt internetes ajándékvásárlás kényelmes, időt és gyakran pénzt takaríthat meg nekünk.

Vásároljunk minél hamarabb, a szállítási idő elhúzódhat

Amennyiben eldöntöttük, hogy mit akarunk rendelni, s van rá pénzünk, ne halasszuk a vásárlást.

A webáruházakban feltüntetett határidő nem mindig veszi figyelembe az ünnepi tumultust, ezért napokkal, s akár hetekkel később érhet hozzánk az áhított ajándéktárgy.

Ugyanakkor a megrendelt áru szállítás közben megsérülhet, vagy éppenséggel nem felel majd meg az elvárásainknak, ezért az esetleges reklamációra is hagyjunk időt.

Nonstop vásárlási lehetőség

Az internet az ajándéktárgyak beszerzésénél sokat segíthet, időt takarít meg nekünk, s az esetek 99 százalékában a hét minden napján napi 24 órában vásárolhatunk.

Az árak összehasonlítását helyettünk is elvégzik

Ma már nem szükséges a legjobb árak után kutakodnunk az interneten, ezt ugyanis ügyes alkalmazások elvégzik helyettünk. Ilyen például a heureka.sk, vagy az argep.hu internetes oldal. Ugyanakkor elegendő a Google keresőbe beírni például a termék nevét a legolcsóbb megjelöléssel, s máris áttekintést nyerhetünk az aktuális árakról, arról, hol a legolcsóbb az adott termék, s hogyan változott az árszintje az utóbbi hónapokban.

Az árut a boltokban is megtekinthetjük

A kereskedők nem kedvelik, azonban a vevőnek jogában áll, hogy az áhított cikket megtekintse és kipróbálja.

Elegendő a legközelebbi áruházat felkeresni ahhoz, hogy ne zsákbamacskát vásároljunk.

Különösen az elektromos készülékek, mobiltelefonok, játékok, ruházati cikkek és parfümök vásárlása esetén kifizetődő ez a gyakorlat.

Az internet nem minden esetben a legolcsóbb alternatíva

Téves az az állítás, hogy az interneten minden olcsóbb. Könnyen megtörténhet, hogy a webáruházakban megadott árak ugyanolyanok, vagy akár magasabbak a klasszikus boltok árainál. Ezért is hasznos az árut vásárlás előtt megtekinteni és kipróbálni.

Amennyiben csekély az árbeli különbség, megéri azt rögtön megvásárolni, így akár a szállítási költséget is megspórolhatjuk.

Az interneten vásárolt árut 7 napig visszaküldhetjük

Az interneten történő vásárlás egyik nagy előnye, hogy az árut minden indoklás visszaküldhetjük, ami egyben a szerződéstől történő elállást, s egyúttal a vételár visszatérítését is jelenti.

A „Biztonságos vásárlás” logója

A Szlovákiai Internetes Kereskedők Asszociációja az egyes kereskedők részére bizonyos feltételek teljesítése esetében bizonylatot állít ki, ennek alapján használhatják a „Biztonságos vásárlás” logót. Ezt a webáruházak feltüntetik a saját oldalukon.

A logó egyben az adott áruház megbízhatóságát fémjelzi, s garanciát is jelent, hogy a megrendelt áru időben meg fog érkezni.

A weboldal megbízhatóságáról

A kétes webhely viszonylag könnyen lelepleződik. A csalókat elárulhatja a helytelen grammatika, a rossz fogalmazás, a hiányos információk, ahogyan az is, ha egy értékes terméket irreálisan alacsony áron kínálnak. Amennyiben bizonytalanok, keressék fel az internetes fórumokat, olvassák el a recenziókat, vagy a webáruház általános kereskedési feltételeit. A megbízhatóságról ide  kattintva a weboldal segítségével is informálódhatnak.

A vásárláshoz csak saját telefont, vagy számítógépet használjunk

Amennyiben el kívánjuk kerülni azt, hogy a személyes adatainkkal, vagy a hozzáférési jelszavunkkal visszaéljenek, mindig biztonságos kapcsolatot használjunk. Otthon, vagy munkahelyen használhatjuk az okostelefonunkat.

Viszont kerüljük a kétséges biztonságú WIFI-zónákat, a szórakozóhelyeken, vagy egyéb nyilvános területen hozzáférhető ingyenes internet-elérhetőségeket.

(Finance.sk/Felvidék.ma)