Illusztráció, archívum (Fotó: MTI)

Reggel hat órakor kezdetét vette az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egyhetes sztrájk a győri gyárban – tájékoztatta az AHFSZ elnökhelyettese csütörtök reggel az MTI-t.

Csalogány György elmondta, hogy a motor- és a járműgyár szinte százszázalékosan leállt. A dolgozók számára a nap folyamán többször tartanak gyűléseket a gyár több pontján, addig az úgynevezett teamszobákban várakoznak.

Az AHFSZ azért hirdette meg a csütörtök reggel 6 órától január 31-én reggel hat óráig tartó egyhetes sztrájkot a gyár egész területére, mert eredménytelennek nyilvánították a szeptember óta folyó bértárgyalásokat.

A sztrájkbizottságot a szakszervezet január 14-én alapította meg, január 18-án a hétnapos egyeztetési időszak alatt pedig kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt.

A legutóbbi, keddi egyeztetésen a tárgyaló delegáció ismét átadta sztrájkkövetelését a vállalatnak, ami érdemben nem változott az előzőkhöz képest.

A követelés tartalmazza, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló minden hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen.

A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitásbónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az Audi két év alatt húszszázalékos béremelést javasolt, január 17-én azonban a korábbi ajánlathoz képest „közel azonos mértékű”, új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló delegáció nem fogadta el.

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére szerdán közölte, hogy a vállalat tudomásul vette a sztrájk tényét, felkészülnek az esetleges következményekre.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

(MTI)