A Nemzeti Táncszínház új épületének külső terve

A Budapest Táncfesztivál kezdeteként február 15-én ünnepélyesen átadják a Nemzeti Táncszínház új épületét a budai Millenáris Parkban – írja a Magyar Hírlap.

A lapban emlékeztetnek, hogy a Táncszínháznak a budai Várszínházból kellett kiköltöznie, mert az egykori karmelita kolostorban a Miniszterelnökség kapott helyet. A Millenárison lévő Teátrum átalakításának befejezéséig pedig ideiglenes játszóhelyeken működött az intézmény.

Az új épületet a neves Zoboki Gábor építész és irodája, a ZDA tervei szerint alakították át:

a fogadóteret és a szabadtéri színpadot elbontották, új, nagyobb előcsarnokot alakítottak ki, felette kamaraszínpaddal és látványos előtetővel.

Az összesen 4,2 milliárd forintos támogatásból megvalósult beruházás révén a technikai berendezések is korszerűbbek lettek, továbbá új öltözők és próbatermek segítik a művészi munkát – olvasható a Magyar Hírlapban.

Aktív tér lesz, ami renget új lehetőséget rejt magában

Zoboki Gábor egy korábbi nyilatkozatában a helyszín történetére hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy az épület a Ganz-gyár része volt, ahol a Zipernowsky Károly – Déri Miksa– Bláthy Ottó hármas világszabadalmaként a transzformátoron alapuló villamosenergia-elosztásnak és energiaátvitelnek kérdése megoldódott. Ily módon tehát az energiaátalakítás, az energiák magasabb szintre emelése szimbolikusan jelen van a magyar ipartörténeti emlék falai között.

A Nemzeti Táncszínház előterének belső terve

A Nemzeti Táncszínház régi lakhelyével, a karmelita kolostor épületével összevetve kiemelte: bár a várnak óriási presztízse volt, a megújuló Millenáris Teátrum egy olyan aktív tér lesz, ami sokkal több lehetőséget rejt majd magában, mint az előbbi, ahol kizárólag a frontális kukucskáló színpadi lehetőségekben gondolkodhattak az alkotók.

„Az épületben egy 16×22 méteres színpadteret, valamint egy 382 férőhelyes nézőteret alakítanak ki, amelyek mobil elemek segítségével átépíthetőek lesznek: nemcsak a néző- és színpadtér válik sokoldalúan kombinálhatóvá, de a fenntarthatóság szempontját figyelembe véve arra is gondoltak, hogy más kulturális események befogadására is alkalmas legyen ez a tér”– fogalmazott Zoboki.

Hozzátette: divatbemutató, filmvetítés, koncert, valamint különböző gasztronómiai események is helyet kaphatnak majd itt, hiszen ezeknek a funkcióknak megfelelően is alakítható lesz.

Az ünnepélyes megnyitó egyúttal az egyik legjelentősebb közép-európai táncos esemény, a Budapest Táncfesztivál kezdete is lesz,

melyre mint az intézmény közleményéből kiderül, nemzetközi művészekkel, hazai sztárokkal, formabontó előadásokkal és számtalan premierrel készülnek.

(MTI/fidelio.hu/Felvidék.ma)