Fotó: Illusztráció, thinkstockphotos

Sűrűsödnek a gondok a felvidéki magyar közoktatás háza táján. Az elmúlt negyedszázad folyamán több mint egyharmadával csökkent tanulóink száma az alapiskoláinkban és középiskoláinkban is hasonló gondokkal küzdenek.

Csak az elmúlt (2018-as) esztendőben két alapiskola és két gimnázium zárta be kapuit. A harmadik gimnázium pedig „összebútorozott” a helyi szlovák iskolával.

A figyelmeztető jelek ellenére nem akarunk, vagy nem merünk hozzányúlni  az iskolahálózathoz.

Görcsösen ragaszkodunk a status quo-hoz. A probléma csak az, hogy ennyi iskolát nem tudunk megtölteni gyerekkel, és finanszírozni sem vagyunk képesek a nagyon kis létszámmal működő intézményeinket.

Mi többnyire csak reagálunk az eseményekre, ezért sokan úgy vélekednek, hogy nincs jövőképünk. Lehet, hogy valakiknek a fejében vannak elképzelések iskoláink jövőjét illetően, de az egyszerű ember nem tudja, mit akarunk, nem tudja, hová igyekszünk. Valamikor oktatási és kulturális autonómiát emlegettünk, amelyben majd kiépítjük saját iskolahálózatunkat és megvalósíthatjuk saját oktatási elképzeléseinket.

Az oktatási hálózatunkat  akkor is optimalizálni kell, ha nincs, vagy ha nem lesz oktatási autonómiánk, különben iskoláink egyenként fognak kidőlni a sorból és néhány esztendő múlva már nem lesz mit átalakítani, nem lesz mit hatékonyabbá tenni.

A tengerészek úgy tartják, hogy az a hajó, amelyiknek nincs iránytűje, amelyik csak hánykolódik a tengeren, előbb-utóbb sziklához csapódik.

A felvidéki magyar oktatásügynek szüksége van egy iránytűre, egy megfogalmazott, leírt és széles körben elfogadott vízióra. Szüksége van olyan hosszú távú célokra, amelyek mentén megvalósulhat az oktatási hálózat optimalizálása. A kérdés csak az, hogy kinek kell megfogalmaznia ezt a jövőképet: a politikának, a szakembereknek, az iskoláknak – kinek ?

Vitaindítóként most leírunk egy általános megfogalmazást: véleményünk szerint

a felvidéki magyarságnak gazdaságosan és hatékonyan működő, jó színvonalú és jó minőségű, magyar oktatási hálózatra lenne szüksége.

Ebben benne van az, hogy a hálózatot magyar tanítási nyelvű  iskolák alkossák, hogy finanszírozható és minden diák számára elérhető legyen. De az is, hogy ne csak magyar, hanem jó színvonalú iskola legyen, ahol a diák megfelelő tudást, használható kompetenciákat és magyarságtudatot is szerez. Mindemellett szeret iskolába járni és a szülő is szívesen küldi oda gyereket, mert tudja, hogy ott biztonságban van.

Persze még az sem elég, hogy néhányan ilyen iskolát képzelünk el, ilyen iskolát szeretnénk. Ezt az elképzelést távlati célok formájában konkretizálni kell, el kell fogadtatni a szülőkkel és a gyerekekkel, az iskolavezetőkkel és pedagógusokkal, de természetesen az önkormányzatokkal is, mert az elképzelés, a jövőkép – legyen az bármennyire kidolgozott is – csak közösen valósítható meg, és csak akkor, ha azt minden fél elfogadja és magáénak érzi.

Az elképzelés megvitatására a közeljövőben egy vitafórum összehívását tervezzük, ahol politikusok, szakemberek, pedagógusok és polgármesterek ütköztetnék véleményeiket.