Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: tasr)

Mély aggodalommal tölt el, hogy a zsidók félnek gyakorolni a vallásukat Európában – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a január 27-i nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából.

Juncker nyilatkozatában elszomorítónak nevezte, hogy a zsidók közel 40 százaléka mérlegeli, hogy elhagyja Európát.

Arra figyelmeztetett, hogy a holokauszttagadás még mindig létező jelenség Európában. Minden harmadik európai saját bevallása szerint „csak keveset” tud a holokausztról, és minden huszadik azt állítja, hogy soha nem hallott róla.

„Ez a tudatlanság veszélyes. Az idő múlásával és az emlékek elhalványodásával egyre inkább erkölcsi kötelességünk, hogy emlékezzünk. A történelmet nem tudjuk megváltoztatni, de gondoskodhatunk arról, hogy a jövő nemzedékeinek ne kelljen újra átélniük ezt a szörnyűséget” – fogalmazott.

Kijelentette, az antiszemitizmusnak semmilyen formája sem tűrhető el. Nem tűrhetők el sem a gyűlöletet szító beszédek, sem a fizikai támadások.

„A zsidó közösséggel szembeni kötelességünk, hogy emlékezzünk rá, és harcoljunk az antiszemitizmus ellen. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megvédjük közös európai értékeinket”– mondta.

Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP) képviselő közleményében a holokauszt roma áldozataira emlékezve a testvériesség fontosságát hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy az európai szolidaritás csak akkor igazán erős, ha „nem teszünk különbséget a különböző szenvedéstörténetek között, hanem erősítjük egymást közösségben, szeretetben és testvériességben”.

Az auschwitzi koncentrációs tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel. Ezt a napot az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

(MTI)