Illusztráció (Fotó: SITA)

Az új évtől életbe lépett a nem kormányzati nonprofit szervezetekre regiszterére vonatkozó törvény, melyet a belügyminisztérium készített elő. A tárca vezetője, Denisa Saková (Smer-SD) szerint az új jogi norma átláthatóvá teszi a nem kormányzati szektort.

A regiszter logikailag egységes és konzisztens adatbázist alakít ki a polgári társulásokról, szakszervezetekről, munkáltatói egyesületekről, nemzetközi részesedéssel rendelkező egyesületekről, közhasznú szolgáltatásokat nyújtó nonprofit szervezetekről, alapítványokról és a nem beruházási alapokról, közölte az belügyi tárca.

A belügyminisztérium az előkészítés során arra is rámutatott, hogy mostanáig a nevezett szervezeteknek a törvény nem írta elő az ügyvezető szerveik és tagjaik adatainak a nyilvántartását. „Az államhatalomnak és más feleknek sem áll jelenleg a rendelkezésére semmilyen információ a civil szervezetekről” – áll a minisztérium indoklásában.

Komplex adatbázis jön létre

A regiszternek köszönhetően a jövőben a nem kormányzati nonprofit szervezetekről komplex adatbázis jön létre.

A nem kormányzati nonprofit szervezetek nyilvántartása lehetővé teszi a komplex adatgyűjtést a nem kormányzati nonprofit szervezetekről.

„A nyilvántartásában szereplő jogalanyok egyértelműen azonosíthatók lesznek. A nyilvántartás megbízható és aktuális forrásként szolgál a jogi személyek, vállalkozók és közhatalmi szervek regisztere számára” – olvasható a minisztérium közleményében.

A héten hatályba lépett jogi normát, melyet a parlament már korábban elfogadott,  Andrej Kiska államfő az észrevételeinek hangot adva visszautalta a parlamentnek, a koalíció azonban változtatás nélkül ismét megszavazta azt.

Kiska szerint érzékeny adatokat kell közzétenniük

Az elnök szerint aránytalanul sok információt kell közzétenni a nem kormányzati szervezetek nyilvántartásának azon részében, amely nyilvánosan hozzáférhető.

Problematikusnak tartja, hogy a nemzetközi jellegű szervezeteknek kötelességük feltüntetni az alapszabályban az ügyvezető utónevét, családnevét, állandó lakhelyét, születési dátumát és a személyi számát is.

Kiska szerint az, hogy a nonprofit szervezetek egy részének érzékeny adatokat kell közzétenniük közvetlenül az alapszabályban, a diszkriminációt tiltó jogszabály indokolatlan megsértése.

Még szigorúbb adatszolgáltatási kötelezettség vár a nemzetközi szervezetekre, amelyeknek alapdokumentumukban fel kell tüntetniük többek között az ügyvezető (vagy ügyvezető szervezet) nevét, címét, természetes személy esetében a születési dátumát és születési számát is. Különösen ezt a részt tartotta Andrej Kiska államfő aggályosnak, az adatszolgáltatás részletességét kifogásolva.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)