Egy új tudományos intézmény, a Magyarságkutató Intézet létrehozását jelentette be január 4-én Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. A befutott pályázatok alapján a tárca vezetője által felkért bíráló bizottság az intézet vezetésére dr. Horváth-Lugossy Gábor József jogászt javasolta, akit a miniszter 2019. január 1-vel főigazgatónak nevezett ki.
A Magyarságkutató Intézet egyik fő feladatáról: a magyar őstörténet, a honfoglalás kérdésköréről – mint a közvéleményt is sokat foglalkoztató témáról – az MTVA kulturális csatornája egyórás kerekasztal-beszélgetést szervezett, amelynek résztvevői: Szabados György történész, Hoppál Mihály néprajztudós és Bíró András Zsolt antropológus volt.
Trombitás Kristóf műsorvezető kérdésére, hogy miért fontos a 21. században a magyarság eredetével foglalkozni, így válaszoltak:
Szabados György: a magyarság eredetével mindig foglalkoznunk kell, hiszen identitásunk alapja, ismerete nélkül nincs eligazodási pontunk a világban. Tehát érdemes minden nemzedéknek az elődök hagyatékából, erényeiből és hibáiból tanulni.
Hoppál Mihály: A néprajzos számára egyszerűbb, mert a jelen dolgaival foglalkozunk, feltesszük a kérdést: milyen gyökerekből táplálkozik az a kultúra, amellyel találkozunk, és abból indulunk ki, amit elmondanak nekünk, ami fennmaradt a szájhagyományban. Ez a folklór: a népnek a tudását kutatjuk.
Bíró András Zsolt: minden nemzetnek fontos a saját eredetét, saját értékeit ismerni, és minden nemzet elhelyezi magát a világ népei között. ezért azt sem árt tudni, hogy milyen rokonaink vannak és mely részén a világnak. Ahogy az egyén is elhelyezi magát a családban, rokonságban. És minden nemzetnek kell rendelkeznie egy olyan korszerű válasszal, hogy a nemzet mit jelent. Mit jelent tudományos értelemben a különböző tudományok szemszögéből, társadalompolitikailag, nyelvileg, és ezeket valahogy koordinálni kell, hogy az emberek erről miként vélekedjenek, hiszen a közbeszédre, a közgondolkodásra hatással van.
Ehhez hozzátette Hoppál Mihály, hogy sokfelé utazott a világban, ahol úgy fogadták, mint rokont. Japánban, Koreában és Kínában is, holott tudvalevő, hogy ez a három nemzet nem nagyon kedveli egymást, de hozzánk, magyarokhoz másképpen viszonyultak. Nem beszélve Közép-Ázsiáról, a török népekről, akiknek a kultúrájában nagyon sok olyan elem van, amelyről még ők sem tudják, hogyan került oda.
Azzal kapcsolatban, hogy 2019-ben mennyire feldolgozott ez a terület, mekkora pusztítást végzett az elmúlt 70 év? A történész hangsúlyozta, hogy volt pusztítás, de azért akkor is
voltak és dolgoztak olyan tudósok, mint László Gyula, vagy Szegeden Szádeczky-Kardoss Samu és felesége Olajos Terézia, akik saját tudományos lelkiismeretüket többre tartották, mint a hivatalos tudománypolitika által megszerezhető előnyöket.
Ha régebbre tekintünk vissza: a tudás halmozódik, minden nemzedéknek kötelessége szembenéznie múltjával, mert ez ad alapot a mindenkori identitás értelmezésének. Kezdetben csak az írásos anyag alapján kutatták az eredetet, aztán belépett a régészet, a néprajz, az antropológia, az archeogenetika és egy-egy újabb kaput nyitottak a múltra, a fennmaradt kevés anyagra, sok különböző szempontból. A jelenkor felelőssége, hogy ezek a múltra minél többfelől ránéző emberek szóba álljanak egymással, kicseréljék tapasztalataikat.
A kérdésre, hogy ha nem lennének az új tudományos lehetőségek, akkor pusztán az írott források és a néphagyomány ugyanezt a közép-ázsiai eredetet bizonyítanák-e, a történész példaként említette azt
a Kásler Miklós vezette magyar és német kutatást, amely elkészítette III. Béla géntérképét, és ez Közép-Ázsiára mutat jelentősen különbözve az uráli népekétől.
Ezt a középkori krónikások nem tudhatták, de a magyar csodaszarvas monda a Fekete-tenger északi vidékére utal, hogy 528 körül élt ott egy olyan uralkodó, akinek görögösen leírt nevét magyar formában fejtették meg,
Az antropológus fontosnak tartja a genetikát, részt is vett néhány projektben, de már a korábban megjelent antropológia is számos kérdésre tud választ adni, mert vissza tud látni olyan időkbe, amelyekről nincs írott forrás. Minden nemzetnek az eredete több komponensre vezethető vissza. A 19. században főként a nyelvészet határozta meg a rokonságot.
A régészet jól fel tudta tárni a leletekből, hogy mikor jelent meg a Kárpát-medencében az Árpád-féle törzsszövetség, de ahogy megyünk vissza térben és időben Kelet felé ezeken a szálakon, már nem tudjuk, hogy milyen régészeti leleteket keressünk.
Ha azokról a távoli területekről rendelkezünk az ott eltemetett emberek csontanyagával és régészeti leletekkel, akkor együtt tudjuk értékelni összehasonlítva a honfoglalás-kori leletekkel. Vagyis a 10. századi Kárpát-medencébe betelepülteket milyen messzi régiókig tudjuk visszavezetni. Amit az antropológia megállapított, azt a genetika is igazolta, de nem egyszerű a kép, mert a magyarság történetében – mint más nemzetekében is – van egy főszál, vannak mellékszálak, és ennek a törzsszövetségnek, amelyik megérkezik a 800-as évek végén a Kárpát-medencébe, annak fő komponensei mindenképpen azt a zónát jelölik ki, amely keletebbre esik az Uráltól, de valószínűleg nem ott alakult ki.
A Kaukázus előterében, ahol a második hun birodalom, az onugor törzsszövetség, a kazár kaganátus kialakult, indulnak az első írásos források a magyarságról. És akkor még lehet gondolkozni, hogy melyik része indul még keletebbről, mennyire olvad össze a hunokkal, és itt jön a következő kérdés: melyik népet, melyik időben hogy hívtak, magukat hogy hívják?
Ezért fontos egy ilyen intézmény létrehozása, ennek az egész eurázsiai sztyeppzónának az olyan vizsgálata, amelyben előtérbe kerülnek a természettudományok, nem a többi tudományág ellen, de hogy új információkkal, új adatokkal egy új korszerű őstörténeti képet alakítson ki.
A néprajztudós bár nagy híve a tudományoknak, évtizedek múltán úgy látja, hogy a szellemi dolgokat kevésbé vizsgáltuk, pedig lehet, hogy ugyanolyan fontosak a szellemi „gének”, amit ma úgy hívunk, hogy „mém”-ek, amit átadunk a nyelvvel, a mindennapi kommunikációval. Tehát amit ma megtalálunk a folklórban, azt kezdjük el visszafelé keresni más népeknél, és akkor kiderül, hogy
a Fehérlófia mesetípusnak megvannak a távol-keleti párhuzamai egészen Kínáig, vagy a Toldiból ismert küzdelem a bikával Kínában népi játékként létezik, vagy Attila temetésének elemei: a hármas koporsó, a víz elterelése, a szolgák leölése megtalálhatók másutt is.
Ha rendszerbe állítjuk ezeket az elemeket, akkor kiderül, hogy igenis nagyon távolról jöttünk, és ami még fontosabb, hogy a kommunikáció, a közvetlen átadás és az emlékezet őrizte meg, tehát az a népi tudás, folklór, ami az identitás alapját is képezi.
Szabados György történészként elismeri, hogy az archeológus, az archeogenetikus messzebbre lát vissza az időben, de nem biztos, hogy a tudományágak ellent mondanak egymásnak, csak megállapításaik között még nem találták meg az átjárót, az összekötő szálat. A fragmentáltság biztató, mert minél több pontot vázolnak fel, és a régi forrásokat új szempontok szerinti értelmezésével is lehet új dolgokra jutni. És mindig jön újabb és újabb tudósnemzedék, és fölfedeznek dolgokat, tette hozzá a Hoppál Mihály, példaként említve a Csodaszarvas mondát, amelyről véletlenül derült ki, hogy az aragóniai folklórban is él.
A vita résztvevői abban megegyeztek, hogy a valódi tudományos kutatás eredményeiben nincs annyi ellentmondás, mint sokan gondolnák, csak pontosabbá válik a kép, amelyet több tudományág felől kell megközelíteni.
A 19. század óta uralkodó finn-ugor elméletet nem Habsburg összeesküvésnek, hanem a szociál-darwinizmus szemléletének tudták be, amely az etnikumot és a nyelvet azonosította, amely egy kényelmes megrögzöttség volt, és nem akart kikopni.
Sajnos ezzel utat nyitott a dilettáns elméletek sokaságának is, amire hivatkozva a darwinista mundér becsületét védők kétségbe vonhatták az őstörténet tudományos kutatóinak munkáját is. Nincs alternatív tudomány, csak tudomány van. Viszont fontos tudományos eredmények születtek külföldön is, például az oroszoknál, finneknél, s ezeket érdemes beépítenünk a saját ismereteinkbe.
A műsor idézte Kásler Miklós miniszter indoklását, hogy miért jogász lett a Magyarságkutató Intézet főigazgatója: „Összehangolni, együtt tartani, koordinálni egy nagyon sok profilú intézetet, 20-25 diszciplína kimagasló szakemberének munkáját, nagyon komoly menedzseri felkészülést igényel. Örülök, hogy érkezett egy ilyen színvonalú pályázat, amit a bíráló bizottság jó szívvel közvetített felém.”
***
A Kossuth Rádió és az m1 csatorna reggeli hírműsorának vendége volt dr. Horváth-Lugossy Gábor József főigazgató, aki elmondta, hogy 110 fővel, közülük mintegy 50-70 tudományos kutatóval, indul az intézet. Nem mindenki lesz közalkalmazott, hanem számos egyetemi tanár, fiatal kutató vesz részt a munkában, amelyet pályázatíró, valamint adminisztrációs, gazdasági részleg segít, és lesz egy csoport, amely a tájékoztatással, a kiadványokkal foglalkozik – különös tekintettel az online megjelenésre, hiszen a fiatal korosztályok elérésére kiemelt figyelmet kívánnak fordítani.
