Illusztráció (Fotó: TASR)

Ján Richter munkaügyi miniszter a héten a kormány lőcsei kihelyezett tárgyalása után leszögezte, hogy a 8.5 százalékos munkanélküliségi rátával küszködő járásban, az 1654 nyilvántartott állástalan közül 726-an nagyon alacsony műveltséggel rendelkeznek, s ezek többsége roma származású.

A kormány kihelyezett ülésén jóváhagyott akcióterve alapján, a helyzet javítása céljából, öt új szociális üzemet hoznak létre. Peter Pellegrini, miniszterelnök szerint ezen az áldatlan helyzeten javítani fog a kötelező iskolai előkészítő nevelés is, amely 2020-tól lesz hatályos.

„Nagyon helyes ez a döntés, mert látszik, hogy azok a romatelepekről származó gyerekek, akik elvégzik a kötelező iskolai előkészítő foglalkozást, teljesen másképp fejlődnek az alapiskolákban, és könnyebben kezdik az első osztályba való betagozódást.Továbbra is nagy az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők száma. Sokan azért szenvednek közülük, mert kezdettől fogva speciális alapiskolába jártak, és ezáltal mintegy elvesztették a középfokú végzettség megszerzésének az esélyét. Ezért egy olyan intézkedést fogadtunk el, melynek értelmében ezek az emberek az alapiskola elvégzése után egy vagy két évig középiskolába járhatnak, még ha nem is érik el az elvárt szintet”- szögezte le Pellegrini.

Ennek köszönhetően alapvető ügyességet sajátíthatnak el, és egyúttal igazolást kapnak arról, hogy elvégezték a kiegészítő oktatást.

A kormányfő szerint ez a két intézkedés alapvetően fontos ahhoz, hogy dolgozni lehessen az alacsony műveltségű állástalanok csoportjával.

A munkaügyi miniszter szerint az is fontos, hogy a romatelepekről származó gyerekek ne legyenek automatikusan elzárva a műveltség megszerzésétől. Közölte, hogy a szlovákiai gyermekotthonokban lévő gyerekek csaknem 90 százaléka ilyen környezetből származik. Ezek 60 százaléka leérettségizik, s nem elhanyagolandó részük a főiskolát is elvégzi.

„Esélyt és teret kell adni ezeknek a gyerekeknek, ezért fontos, hogy már az iskolai előkészítő foglalkozásokon elkezdjük ezt a munkát” – emelte ki.

Richter egyben emlékeztetett, hogy a Lőcsei járásban tervezett szociális vállalatokat, mint az ú.n. köztes munkaerő-piacot két évig fogják támogatni.

„Két évig azért támogatjuk az adott munkahelyet, hogy az ott foglalkoztatott munkaerő felkészüljön a klasszikus üzemekben zajló munkára” – magyarázta.

Hozzátette, hogy a zólyombrézói vasművel együttműködve az a kísérleti projekt, ahol a romákra szabott feltételeket teremtettek, jól működik a gyakorlatban. Még a helyi vajdát is alkalmazták, aki egyfajta tekintélyt képvisel a romák csoportján belül.

További 17 üzem mutatott érdeklődést a projekt iránt, főleg olyan környezetből, ahol magas a romák aránya. Az üzemek készen állnak, és mi nagyon szívesen vesszük az együttműködést, hogy esélyt adjunk azoknak a romáknak, akik tényleg szeretnének dolgozni” – zárta Richter.

(TASR/Felvidék.ma)