Fotó: TASR

Peter Gajdoš hadügyminiszter felvetette, hogy ismét fontolóra veszik a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését. A katonaság iránt ugyanis egyre kisebb az érdeklődés, ezért a tárcavezető a hivatásos katonai állami szolgálat új koncepciójával próbálja megoldani a kialakult helyzetet.

Szlovákiában rendkívül alacsony az érdeklődés a fegyveres erőknél végzett munka iránt. A Szlovák Köztársaság Hadügyminisztériuma ezért

a lakosság körében közvélemény-kutatást indít a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetéséről.

„Jelenleg megfelelő számú alkalmazottunk van a feladatok teljesítésére úgy az aktív, mint a tartalékos szolgálat ellátására. A jövőben azonban megfontolás tárgyává tennénk ezt a megoldást is, mivel a katonai szolgálat iránti érdeklődés az utóbbi időben stagnál” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Peter Gajdoš hadügyminiszter (SNS).

A hivatásos katonai szolgálatot a tárca a bérek és juttatások emelésével is vonzóbbá szeretné tenni. A katonai hivatás iránti érdeklődést a hivatásos katonai szolgálat új koncepciójával kívánják megoldani, ennek része, hogy

a hivatásos katonák bére a következő évben 40 %-kal emelkedne.

Azt kapnák tehát, amit megérdemelnek a jól teljesített munkáért és a nem szokványos erőfeszítésért. A minisztérium természetesen figyelembe veszi mindazt a veszélyt, amellyel az egyes hadműveletek és a munkájuk során szembenéznek a világban és az itthon végzett munka során.

A miniszter felvetette a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetését is abban az esetben, ha ezt a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőinek (OS) érdeke megkövetelné az ország védelme és biztonsága szempontjából. Ehhez azonban társadalmi vitára van szükség és nem csekély anyagi befektetésre a kellő infrastruktúra megteremtése érdekében.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)