Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma

Csodasarkot adtak át hétfőn délután Királyhelmecen  annak köszönhetően, hogy Pogány Zsófia, az alapiskola negyedik évfolyamos diákja részt vett a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett, „Miénk a város!” című pályázat keretében zajló online játékban, és ott a legtöbb pontot elért felvidéki diákok közé került.

Ezzel az iskolája számára egy 100 ezer forint értékű könyveket és fejlesztő játékokat tartalmazó „Csodasarkot” nyert. Az elnyert jutalmat Csányi Norbert, a Nemzetpolitikai Államtitkárság területi referense adta át a nyertes diáknak és az intézménynek.

Az esemény Szabó Ferdinánd, az iskola igazgatója üdvözlő szavaival, és az alapiskola diákjainak zenés, táncos műsorával vette kezdetét. Azt követően Csányi Norbert szólt a jelenlévőkhöz, aki ismertette a meghirdetett pályázat eredményeit, amely szerint

több mint ötezer diák vett részt a programban, ötven Csodasarok került átadásra, ebből tíz a Felvidékre, Érsekújvártól, Kassán át, Királyhelmecig.

Királyhelmec volt a tizedik helyszín,  ahol átadták a tartalmas ajándékcsomagot. A játékban résztvevő kisdiák pedig a sikeres szereplés jutalmaként elismerő oklevelet kapott.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság az idei tanévben hatodik alkalommal hirdette meg a Miénk a város! című játékot, amelyre 6-10 éves külhoni magyar óvodások és kisiskolások jelentkezhettek.

A verseny témája 2018-ban a család volt, így szervesen kapcsolódott a külhoni magyar családok éve programsorozathoz. A játék négy héten keresztül (2018. október 12- november 8.) tartott, amely során a gyerekeknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk. A játék a közösség érdekében zajlik, hiszen a legtöbb pontot összegyűjtött 50 gyerek az általa kiválasztott intézmény részére nyer egy 100 ezer forint értékű,  könyveket és játékokat tartalmazó Csodasarkot. A kiválasztott intézmény szinte minden esetben a játékban résztvevő gyerek saját iskolája.

Pogány Zsófia, a bátor, de az esemény kapcsán kissé megilletődött kisdiák örömmel mondta, hogy számára nem okoztak problémát a játék során megoldásra váró feladatok. A számos érdekes feladvány között szerepelt fogalmazás írása és rajzolás is.

A családról kellett írniuk  a gyerekeknek, és egy családdal kapcsolatos eseményt rajzos formában megjeleníteni.

Zsófia számára az jelentette a legnagyobb örömet, amikor egy feladat kapcsán egy családi kirándulást rajzolhatott le. A szülők örömmel figyelték Zsófia lelkesedését, támogatták az igyekezetét, szükség esetén tanácsokkal segítették, és persze együtt örültek vele az elért eredménynek. Az iskola igazgatójának ismertetőjéből az is kiderült, hogy tanítványuk nem csak a közösségért való tenni akarásban jeleskedik, hanem kiváló szavaló, szívesen táncol, énekel, és a tanulásban is megállja a helyét.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2013-ban, a külhoni magyar kisiskolák éve program keretében indította útjára a népszerű játékot azzal a céllal, hogy egy-egy közösség motorjának számító egyéniségeket fedezzenek fel, akik példája által erősödhet az összetartozás, a nemzeti identitástudat, és az önzetlen segítség a közösségnek.

Arra szerettek volna rámutatni, hogy a közösség bármely, akár legkisebb tagja is hozzá tud járulni a környezetük gyarapodásához, fejlődéséhez.

Ezt az üzenetet közvetítette a királyhelmeci átadó ünnepség hangulata is, amelyet csak a gyerekek boldogsága múlt felül, amikor kinyithatták a  dobozokat, és megtekinthették a Csodasarok tartalmát. Színvonalas táncos-zenés programjukkal, és a rendezvényt záró szép énekükkel is bizonyították, hogy mindannyian rászolgáltak a jutalomra.