Kép: Pravda

Az ellenzék szerint Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter hasonló cipőben jár, mint leszerepelt elődje, Peter Plavčan, ezért követnie kellene őt. Mindez összefügg a tudományos projektekre megítélt összegekkel, melyekkel kapcsolatban újabb gyanús körülményekre figyelmeztetett Veronika Remišová, az OĽaNO alelnöke, aki szerint a tudományos projektek kiértékelésénél egyértelműen csalás történt.

Mint ismeretes, az oktatásügyi tárca 33,4 millió eurót osztott szét tudományos projektek támogatására. Január elején azonban az SaS parlamenti képviselője, Branislav Gröhling rámutatott, hogy olyan cégek is kaptak támogatást, melyeknek nincs semmilyen bevételük, nem foglalkoznak kutatással, székhelyük lakóházban vagy családi házban található, s nincs működő weboldaluk sem. Ugyancsak kiderült az is, hogy egyes támogatott cégek nem szerepelnek a közszféra partnereinek jegyzékében sem, ám Lubyová szerint utólag regisztráltak.

Mint azonban azóta kiderült, ez még korántsem minden, az értékelés körülményei, a pontszámok is megkérdőjelezhetőek.

„Minden egyes tervezetet négy fő szempont alapján értékeltek, s egy projekt legfeljebb 100 pontot kaphatott, miközben a támogatás megszerzéséhez legalább 94 pontra volt szükség. A NaviDate nevű cég esetében az egyes kritériumok pontszámait összeadva 84 pont az eredmény. Mivel azonban ez túl kevés volt, a végső pontszámot nemes egyszerűséggel átírták 94 pontra. A NaviDate 84 ponttal nem kapott volna támogatást, ezért a végső értékelést meghamisították” – magyarázta Remišová. Az OĽaNO képviselőnője feljelentést tett az ügyben hatalommal való visszaélés gyanújával.

Az oktatási tárca először tagadta Remišová vádjait. „A minisztérium már megkereste az értékelő személyt, aki megerősítette, hogy 94 pontot adott a NaviDate nevű cégnek. Azonban fontos hozzátenni, hogy a cég mindenképpen megkapta volna a támogatást, hiszen a rendelkezésre álló összeget a 94-es ponthatár betartásával nem sikerült kimeríteni” – közölte a tárca sajtóosztálya.

Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter később kijelentette, hogy a projektek kiértékelésénél mégiscsak hibázott valaki. „Az egyik értékelőt felelősségre vonjuk. A nevét nem árulhatom el. Már feljelentést is tettünk az ügyben, annak érdekében, hogy kiderüljön, vajon történt-e szándékos félrevezetés” – mondta az oktatási miniszter.

Az értékelő azonban nem ismerte el, hogy hibázott volna, sőt, nem zárta ki az esetleges manipuláció lehetőségét.

Az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány szerint a pontszámok nem egyeznek a Konštrukta Defence esetében sem, mely félmillió eurós támogatást kapott. A munkahelyek legalább öt évig terjedő megtartására vonatkozó garancia kritériumánál az említett cég 10 pontot vesztett, a végeredmény ennek ellenére teljes pontszám lett.

A Virtual Reality Media cég esetében minden egyes kategóriában hibás a pontozás. Nem egyezik a pontszám az első és a második oldalon a DB Biotech esetében sem, bár itt csak egy pont különbség van. Hibás a SOFTIP cég pontszáma is, állítják az alapítvány képviselői. Lubyová egyébként hétfőn leváltotta Marek Hajdukot, a tárca támogatásokért felelős vezérigazgatóját a támogatások megítélése ellenőrzésének hiányosságaiért.

(TASR/WebNoviny.sk/Felvidék.ma)