Wirth Jenő (Fotó: Mészáros Lajos)

A lévai és környékbeli magyar borászok, valamint a borkedvelő közönség is nagy lelkesedéssel várta a február 22-23-án már nyolcadik alkalommal megrendezett Vince-pince fesztivált.

A verseny fővédnökségét ismét Koczor Kálmán, a Balatonvin Borlovagrend nagymestere, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke vállalta magára nagy örömmel. Az elnök urat elkísérte az idén Tutor Jánosné Éva, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének főtitkára, a tolcsvai Lorántffy Zsuzsanna Borrend (amely az Első Magyar Borbarát Hölgyek Egyesülete tagja) alelnöke is.

Wirth Gabriella (Fotó: Mészáros Lajos)

A pénteki hivatalos nevezésen és bormintaleadáson 34 lévai és környékbeli borász 94 bormintáját vette át a szakmai stáb. Ez az eddigi legnagyobb mennyiség volt.

Már ekkor érezni lehetett a borászok lelkesedését és elvárásait az eredményeiket illetően.

Másnap 10 órakor a két részre osztott szakmai zsűri dr. Palík László agrármérnök vezetésével megkezdte a borminták értékelését, s ahogyan azt később ünnepi beszédében elmondta, rendkívül nehéz volt a döntés, hiszen a leadott borminták minősége magas színvonalat ért el.

Tiszteletét tette a fesztiválon az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Soproni Legációjának hét tagja is Gréczi József, Hirschler Vilmos, Károlyi Balázs Gyula, Károlyi Gyula, Nagy Zsolt, Németh Lajos és Zách Zoltán személyében.

Ludikár Ildikó (Fotó: Mészáros Lajos)

A fesztiválon ismét jelen voltak a gyönyörű és szakmailag is felkészült borkirálynők a Balatonfüredi Balatonvin Borlovagrendtől Tiborcz Alexandra, a solti Gróf Vécsey Károly Borlovagrendtől Bognár Enikő és Bognár Fanni bordáma, a Pannonhalmi Szent Márton Borlovagrendtől pedig Ludikár Ildikó, akit párja, Molnár Csaba borlovag kísért el Lévára.

Tizenhét órakor a péterfalvai Kokas Banda nyitotta meg a rendezvényt egy fergeteges néptáncprodukcióval, akik Kárpátaljáról érkeztek a Petőfi Sándor Program lévai ösztöndíjasa, Martin Vivien szervezésében.

Az eredményhirdetés sem váratott sokat magára, az ünnepélyes bevonulás után Wirth Jenőnek, a Reviczky Társulás elnökének megnyitóbeszédét és a neves vendégek felszólalásait követően a borászok sorra vették át okleveleiket és díjaikat.

Kiemelkedett a Mészáros Lajos és Zsuzsanna által felajánlott, a garamsallói Vár-Lak pincészet négyszemélyes borkóstolója Garamsallón vacsorával, illetve szállással, villásreggelivel a Gizella vendégházban, a Czíria Géza által felajánlott egyhetes, osztrák Alpokban eltölthető üdülés, a balatonfüredi Koczor pincészet két éjszakára szóló, teljes megvendégelést nyújtó üdülése Koczor Kálmán fővédnök felajánlásának köszönhetően. A soproni Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus Soproni Legáció élménycsomagja, amivel a borász 80 program közül választhat, például egy kétszemélyes borkóstolón vehet részt, illetve Makra József László, a GREP Slovakia társügyvezetője, a GREP Zrt. elnök-vezérigazgatója díja, szállás 2 éjszakára reggelivel 2 fő számára a balatonfelvidéki Villa Fiore panzióban Lesencetomajon.

A résztvevők egy része (Fotó: Mészáros Lajos)

RNDr. Ján Krtík, Léva város polgármestere is átadott egy díjat, egy szép ajándékkosarat és egy pár borospoharat borral, miután meleg szavakkal köszöntötte a fesztivál résztvevőit. A polgármester úron kívül megtiszteltek bennünket jelenlétükkel Tolnai Csaba alpolgármester, Jozef Kubovič, a Lévai Városszépítő Egyesület új elnöke, valamint Denis Marosy, a Barsi Területi Idegenforgalmi Ügynökség (OOCR Tekov) igazgatója is.

A százas skálán értékelt borminták legjobb eredményét a farnadi Szkladan László 2018-es száraz Rajnai Rizlingje érte el 92 ponttal. Mellette még nyolc borász bora részesült aranyéremben a fehérborok kategóriájában.

A rosék versenyében az ipolysági Bresztovszky Péter 2018-as Kékfrankosa vitte a pálmát.

A kiskéri Hudec Róbert a vörösborok kategóriájában gyűjtötte be a legtöbb pontot 2018-as száraz Alibernet borával, rajta kívül még édesapja, Hudec Árpád kapott „nagyaranyat” 2018-as száraz Dornfelderével, illetve további hat borász nyert aranyérmet.

A fogadóborokat az idén Geönczeöl Attila, a garamkövesdi Geönczeöl pincészet tulajdonosa biztosította, melyeket távollétében édesapja, Gyula mutatott be a közönségnek, az „unaloműzö” borokat az asztalokra Máté István farnadi borászbarátunk adta.

Meglepetésborokat is bemutatott dr. Palík László, mégpedig egy ananász- és egy meggybort, melyekhez Wirth Gabi párosította a BORKEKSZeket.

Fotó: Mészáros Lajos

A hivatalos műsor zárását követően Patkó Béla és a Kokas Banda szórakoztatta a közönséget, akik a Reviczky Ház klubhelyiségében a versenybe nevezett borokat, borkekszeket, illetve Zsidó Zoltán csülkös babgulyását kóstolhatták meg.

A nagyobb tömegeket megmozgató, közösségépítő VIII. Vince-pince fesztivál ismét teljesítette a rendezők elvárásait, hiszen telt ház előtt ismerte el, tüntette ki a lévai régió eredményes magyar borászait s azok borait,

a kötetlen szórakozás pedig szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt lehetőséget biztosított a tapasztalatcserére, egymás közelebbi megismerésére.