Illusztráció

Magyar emlékhelyek megkoszorúzásával és kulturális rendezvényekkel emlékeztek meg a csehországi magyarok szombaton az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulójáról.

A központi ünnepségre, amelyet a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CSMMSZ) rendezett több más szervezettel együtt, szombaton délelőtt Prágában került sor. A csehországi magyar szervezetek és a prágai magyar nagykövetség képviselői Boros Miklós nagykövettel koszorúkat és virágokat helyeztek el II. Rákóczi Ferenc emléktáblájánál a Kisoldali téren, amely már hagyományosan a márciusi megemlékezések központja.

A megemlékezésen elhangzott beszédek méltatták a több mint másfél évszázaddal ezelőtti márciusi események történelmi jelentőségét, valamint azok tanulságait a mai magyarság számára.

Az ünnepség délután a nyugat-csehországi Pilsenhez közeli Dobranyban folytatódott, ahol a résztvevők

megkoszorúzták Ormai Norbert honvédezredes, az első aradi vértanú szülőházán tavaly elhelyezett háromnyelvű – cseh, magyar, angol – emléktáblát.

A Prágai Magyar Intézet a helyi önkormányzattal együttműködve ebből az alkalomból nagy érdeklődéssel kísért magyar kulturális napot rendezett a kisvárosban.

A CSMMSZ helyi egyesülete a dél-morvaországi Brünnben az ünnep alkalmával már pénteken megkoszorúzta Kazinczy Ferenc emléktábláját a Spilberg várhegyen, míg az ostravai egyesületben ünnepi klubtalálkozón előadást tartottak a történelmi esemény jelentőségéről.

(MTI)