Hihetetlen vehemenciával ment neki az SNS elnöke a kormánynak, hogy utasítson vissza egy 105 millió eurós infrastruktúra-fejlesztést az amerikaiaktól, különben bedönti a kormányt. A megaberuházás a NATO projektjein keresztül kerülne kivitelezésre, aminek ugyebár elvileg tagja Szlovákia. Csakhogy Danko kapitány kerül-fordul, a Kremlbe futkos – ahova legutóbb például Bugár Bélát is magával vitte.
Ne legyünk naivak, azzal, hogy a Szovjetunió összeomlott, a hidegháború messzemenően nem ért végett, csak éppen átkeresztelték geopolitikának és a színfalak mögé tolták a bábukat. A diplomaták és/vagy a kémek viszont soha nem látott módon mozgatják a szálakat. Főleg olyan kicsi, ám stratégiailag fontos helyen lévő országokban, mint Szlovákia.
Hogy a kapitányunk orosz kém lenne, azt kötve hinném, az egykori KGB (mai nevén SZVR) profi módon szűri ki a pancsereket.
Az viszont messziről ordít ebben a történetben (is), hogy az amerikai befolyás sértené, sőt veszélyeztetné az orosz érdekeket, ezért valószínűleg rászóltak a botcsinálta jogdoktorra, hogy mi is a dolga.
Ezen ugyanakkor a legcsekélyebb mértékben sem kell megütköznünk. Egyrészt a szövetségesek elárulásának a Kelet-Európai országokban komoly hagyományai vannak, másrészt a pánszlávizmus eszmeiségét és a ruszofíliát felesleges is lenne tagadni Szlovákiában, amit egyébként az SNS és a kapitány is büszkén felvállal.
A mostani történetben inkább az a megdöbbentő, hogy menetrendszerűen ismét kormányválságot hirdettek meg a felek a téma kapcsán a világtörténelem legjobbnak mondott kormánykoalíciójában (Bugár Béla után szabadon).
Szlovákia az Európai Unió tagállama és a NATO katonai szövetségi rendszer része. Egyes politikusai egyenesen az európai maghoz tartozást hirdették meg doktrínaként (megnéztem volna egy bázeli vagy egy brémai kávézóban a hírt olvasók arckifejezését).
Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy földrajzi helyzetünkből kifolyólag nem lehet elefántként viselkedni a porcelánboltban.
Bár nem tűnik úgy, de Moszkva a kertek alatt van, lásd az ukrán állapotokat. A fejünk felett nyúlnak át egyik-másik irányba a nagyhatalmi érdekszférák, és ha tetszik nekünk, ha nem, egy pufferzóna kellős közepén csücsülünk. Ettől függetlenül a szövetségi rendszerünk kormányt zsaroló módszerekkel való kitessékelése az országból nem a diplomácia magasiskolájára vall.
A határtalan opportunizmus viszont abban mutatkozik meg leginkább, hogy a honvédelmi államtitkárt is adó, deklaráltan euroatlantista Most-Híd vegyespárt ebben a helyzetben is csak ejnye-bejnyézik egyet, majd sajtónyilatkozatban kinyilvánítja meglepődését, mint szűzlány a kuplerájban.
Végül pedig lehajtott fejjel enged JUDr., pontosabban Mgr. Danko elvtársnak, hogy az utolsó centeket még ki tudják szedegetni a kasszából. Úgy látszik, a vályúnál maradás minden elvet képes felülírni.
Na, de hol vannak ilyenkor a demokráciát Putyintól féltő euroatlantisták? Hol vannak a Nyílt Társadalom, az Amnesty International és más hasonló szervezetek nemzetközi jogvédői, aktivistái? Hol vannak Európa aggódói: Sargentini asszony és más brüsszeli bürokraták?
Megint ez a fránya „harakterizmus”…
