Ádám Lilla és Molnár Beáta (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium 2014-től regisztrált Tehetségpontnak számít. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége a 2018/19-es tanévben hirdette meg az újabb akkreditációs lehetőséget.

A rimaszombati oktatási intézmény folyamatosan fejlődik. Mint mondják, a tanári karnak is sokat kellett ahhoz tanulnia, hogy rendszerszinten tudjanak foglalkozni a tehetséggondozással, s hogy kialakuljanak azok a kapcsolatok, amelyeken keresztül még hatékonyabban tudják segíteni tehetséges diákjaikat. Molnár Beáta és Ádám Lilla kétéves egyetemi képzés során pedagógus szakvizsgát tettek tehetségfejlesztésből, három további kollégájuk, Sebők Attila, Majercsík Mária és Tinta Vanda pedig tehetségkoordinátori tanfolyamot végzett.

Intézményükbe intellektuálisan kimagasló képességű diákok is járnak, akik egyéni tanrendszerben részesülnek, s pluszfeladatokat kapnak. „Igyekszünk komplex módon, egész személyiségükre figyelni. Szoros együttműködésben állunk a pedagógiai, pszichológiai központtal. A kiemelkedő képességű diákjainknak kéthetente a logikai készségek és a szociális kompetenciák fejlesztését szolgáló foglalkozásokat tartunk” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Molnár Beáta iskolaigazgató.

A tehetséggondozás terén végzett felmérést és a beválogatást követően a diákok erősségeit figyelembe véve kapnak lehetőséget, hogy a különböző tehetségműhelyek közül válasszanak. „A kitűnő tanuló sok tekintetben még több figyelmet igényel, s ezt igyekszünk számukra biztosítani a tehetségműhelyek keretében. A hatásvizsgálatoknak köszönhetően meg tudjuk állapítani, hogy műhelyeinkkel mi az a többlet, amit a diákok fejlődéséhez hozzá tudunk adni” – teszi hozzá az iskolaigazgató.

Molnár Beáta (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Az iskolában a szakkörök mellett több tehetségműhely már évek óta működik. Legórobotok építésével és programozással foglalkoznak Főző Zsolt vezetésével. A biológiára olyan diákok járnak, akiknek a természeti intelligenciájuk magasabb, velük Tinta Vanda foglalkozik. A néptáncra épülő tehetségműhelyben Csízi Zoltán mellett a Rakonca vezetője, Varga Norbert is a diákok segítségére van a koreográfiák tanulásában.

A történelmet Majercsík Mária a műhelyen belül a regionális történelem megismerésére alapozza. Az angolon a kötelező tanítási szinten túl teljesítő diákok dolgoznak, s a nyelvi készségeik fejlesztésen kívül versenyekre is készülnek Ádám Lilla felkészítésével. Itt kiváló országos eredményt is sikerült már elérniük, Hizsnyan Bálint országos viszonylatban a 6. helyen végzett.

Hasonlóan a matematikai tehetségműhelyhez, melyet Máté Szilvia és Vincze Norbert vezetnek, s diákjaik az olimpián is jeleskednek, legutóbb Maksi Samu megnyerte a Katedra verseny országos fordulóját, Czeglédy Botond pedig a kerületi fordulóban 2. helyezést ért el.

A TMRG 2017/18-as tanévének eredményfala (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
„A versenyeken minden készség terén a maximumot kell nyújtani” – mondja Ádám Lilla angol szakos tanár, aki személyesen vette át Budapesten a Kiváló Tehetségpontot igazoló oklevelet, melyet Tehetségnap keretében adtak át.

Mint hozzáfűzte, az ott támogatott gyerekek már nemzetközi sikerekkel dicsekedhetnek, egyetemi professzorok segítik a fejlődésüket. Talán egyszer akár Rimaszombatból is eljuthatnak erre a szintre, az intézmény a maga részéről mindent elkövet a tehetségek megfelelő felkarolása érdekében, ehhez viszont a diákok hajlandósága is szükséges.

Ádám Lilla a pedagógusnap alkalmából a polgármester elismerő oklevelét is átvehette március 28-án a református gimnáziumban végzett munkájáért, aki a tehetséggondozáson kívül foglalkozik pályaválasztási tanácsadással, s az egyetemisták tanítási gyakorlatával is. Kérdésünkre, hogy ez mihez ad újabb erőt, elmondta:

 bármi is történjék, tovább kell csinálni, még akkor is, ha motiválatlanok a gyerekek.

Ádám Lilla (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Utakat, módokat kell keresni arra, hogyan lehet a diákokat megközelíteni, hogy leküzdjük a mobiltelefon-imádatot. A pedagógusnak nemcsak évről évre, de napról napra, sőt, óráról órára felül kell bírálnia önmagát és a munkáját, hogy tovább tudjunk lépni” – szögezte le Ádám Lilla.

Az akkreditációs folyamat az intézményt is újabb kihívásokkal szembesíti. Egyrészt meg kell tartaniuk azt a szintet, amit eddig elértek, másrészt további lehetőségeket nyílnak meg előttünk. „Amiben még nekünk magunknak is fejlődnünk kell, azok a hatásvizsgálatok, s azok visszajelzései. Az egyéni fejlesztések irányában is tovább szeretnénk erősödni” – árulta el az iskolaigazgató.

Mint megtudtuk, terveik között szerepel egy mentori rendszer kidolgozása, amelyen belül az egyéni fejlesztést szeretnék hatékonyabban megoldani. Ehhez keresik az anyagi forrásokat, hogy a mentorokat tudják honorálni. Ugyanakkor a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége kialakult hálózattal rendelkezik, így

folyamatos az információk áramlása az intézmények között, s lehetőséget kínálnak közös programok szervezésére, közös pályázatokba való bekapcsolódásra.
A Kiváló Tehetségpontot igazoló tábla a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumban (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége már 2009 óta folyamatosan építi az egész Kárpát-medencére kiterjedő tehetséghálózatát. A hálózat már több, mint 1500 intézményt és szervezetet számlál. A Felvidéken 15 tehetségpontot regisztrálnak a tehetseg.hu oldalon. Legutóbb összesen 200 szervezet akkreditációja folyt. A Felvidékről az akkreditációs folyamatban a Kiváló Tehetségpont minősítést három évre szólóan a rimaszombati református gimnázium és a szenci Szenczi Molnár Albert Alapiskola szerezte meg.

A Tompa Mihály Református Gimnázium regisztrált az európai tehetségpontok hálózatába is.