(Fotó: oldweb.moldava.sk)

A Kassa Megyei Önkormányzat Szepsiben speciális szociális intézményt létesít az időskori leépülésben, az Alzheimer- és Parkinson-kórban szenvedő idős személyek számára. Az intézményt az egykori szepsi gyermekkórház épületében akarják megvalósítani.

A Szepsi Városi Önkormányzat februári ülésén tudomásul vette az egykori gyermekkórház bérleti szerződésének megszűnését, az épület ugyanis a megye tulajdona. Eredetileg a szepsi önkormányzat akart ebben az épületben speciális otthont létesíteni és működtetni. A Kassa Megyei Önkormányzat azonban felmondta a várossal 2009 márciusában megkötött szerződést, amelynek eredeti értelmében a bérleti szerződés megkötése utáni öt évben kötelességük lett volna a szociális otthon létrehozása, amely azonban nem történt meg.

„A megye jelenleg a szerződés felmondásának adminisztratív feladataival foglalkozik” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Anna Činčárová, a Kassa Megyei Önkormányzat szóvivője.

A megyei önkormányzat a szerződés felmondását azzal indokolta, hogy

a volt gyermekkórház épületét speciális célokra kívánja igénybe venni, konkrétan az időskori leépülésben, az Alzheimer-és Parkinson-kórban szenvedők számára kívánnak speciális központot létrehozni,

mivel ez az épület messzemenően megfelel minden olyan követelménynek, amelyet a szociális és egészségügyi hivatalok az ilyen célú intézményektől elvárnak.

„A Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Ellenőrzési Hivatala 2018. április 12. és 2018 június 29. között Kassa megyében ellenőrzést tartott, amelynek során éppen az idősek számára elérhető szociális intézményeket vizsgálták és megállapították, hogy a megyében az öregek számához viszonyítva kevés a szociális intézmény. Rendelkezésük értelmében a megye kötelezte magát, hogy felméri a tulajdonában levő épületeket és ahol megfelelőek a körülmények, olyan intézményeket hoz létre, amelyek a saját fenntartásukban lesznek” – ez olvasható abban az anyagban, amelyet az üggyel kapcsolatosan nyilvánosságra hoztak.

Mivel a gyermekkórház épülete hosszú idő óta kihasználatlanul áll, szükséges a széleskörű felújítása, valamint a hozzá tartozó földterület rendezése, ahol kertet hozhatnának létre.

„A projekt dokumentációja még nem készült el. Ezért nem tudjuk pontosan, mekkora összeget emészt fel az intézmény létrehozása és azt sem, hogy időben mikorra készülhet el az intézmény” – mondta Anna Činčárová. Kifejtette azt is, hogy a Kassa Megyei Önkormányzat határoz arról is, kik szorulnak rá az ilyen jellegű központban való elhelyezésre. A központot a megyei önkormányzat finanszírozza majd és biztosítja az intézmény szolgáltatásait, működését.

„A mai napig az intézménybe 313 jelentkezőt tartunk nyilván. Tekintettel az igénylők magas számára, a megye igyekszik más régiókban is hasonló intézmények megnyitására és fenntartására” – jelezte Anna Činčárová.

A Kassa Megyei Önkormányzat eddig négy speciális intézmény fenntartója, ahol az időskori betegségekben szenvedőkről egész évben szakképzett személyzet gondoskodik. A kassai Arcusban 140, Kassa-Barcán, a Via Lux intézményben 40, a tőketerebesi Lumenben 88, a rozsnyói Subsidiumban 76 személy kapott elhelyezést. Ezeken kívül a megyében három speciális intézmény van, ahol az idősek ambuláns ellátásban részesülnek.

(Teraz.sk/Felvidék.ma)