Illusztráció (Fotó: SITA)

A Most-Híd képviselői nem szavazzák meg ismét az állami szimbólumokról szóló törvény módosítását, amivel a parlament megtörheti az államfő vétóját. Ezt a párt szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be a Most-Híd alelnöke, Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Ha a parlament ismételten megszavazza a jogszabályt, a párt a májusi parlamenti ülésén előterjeszti a más államok himnuszának lejátszására és eléneklésére vonatkozó rész módosító javaslatát.

„A Híd-frakció nem szavazza meg a törvényt, azonban a parlament nélkülünk is meg tudja törni az elnöki vétót” – mutatott rá Sólymos.

Folytatódik a másokra mutogatás

A botrány kipattanását követően a Most-Híd addig mindig kettővel a talajszint felettről hangzó kommunikációja egy időre elbizonytalanodott, még bocsánatkérésre is sor került, majd a szórványos magyarázkodásokat követően beindult az ellentámadás. Végül kiderült, hogy a párt himnusztörvényt megszavazó képviselőin kívül csaknem mindenki hibás – ezúttal különösen a köztársasági elnök. Bastrnák Tibor frakcióvezető most úgy fogalmazott: a párt ígéretet tett, hogy megoldja a problémát, és ezt meg is teszi. Szerinte az államfő „nem könnyítette meg a helyzetet”, amikor a törvény egészét vétózta meg.

Csűrés-csavarás

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter szerint a módosításuk csupán egy mondatból állna, azt kellene betoldani a törvény szövegébe. „Az előző mondat nem érinti a fizikai és jogi személyek más állam himnuszának lejátszásához vagy elénekléséhez fűződő jogát” – olvasta fel a mondatot Gál. Hozzátette, a módosító javaslatot még a májusi ülés kezdete előtt eljuttatják a parlamentbe, és gyorsított eljárásban fogják tárgyalni. „Azt is javasolni fogjuk, hogy a bírság, amit a járási hivatal szabhat ki a törvény megsértése vagy helytelen értelmezése miatt, kerüljön ki a jogszabályból” – tette hozzá Gál.

Andrej Kiska az állami szimbólumokról szóló törvény egészét vétózta meg és újratárgyalásra visszaküldte a parlamentbe, mert a megfogalmazásokat nem tartja egyértelműnek, emiatt a törvény csökkentené a jogbiztonságot. Mivel a teljes törvényt vétózta meg, a parlament két dolgot tehet: vagy eredeti formájában még egyszer megszavazza, és akkor életbe lép a jogszabály, vagy másodszor nem szavazza meg a törvényt.

A törvény megtiltja más állam himnuszának lejátszását vagy eléneklését nyilvános rendezvényeken, ha nincs jelen az adott állam hivatalos delegációja. A törvény visszaküldését Andrej Danko, az SNS, és Bugár Béla, a Most-Híd elnöke is kérte az államfőtől.

(Felvidék.ma/tasr)