Illusztráció (Fotó: archív)

Gál Gábor  igazságügy-miniszter szerint az alkotmánybíró-jelöltek megválasztása nem egyszerű folyamat, és a sikere attól is függ, hogy meg tudnak-e állapodni. Emellett a parlamentnek elegendő színvonalas jelöltre van szüksége.

„Amikor arról beszéltünk, hogy az alkotmánybíró-jelölteket 90 szavazattal kellene megválasztani, azt mondtam, hogy 76 szavazatot is nehéz lesz találni. A szavaim sajnos beigazolódtak” – mondta Gál a koalíciós tanács hétfői ülése előtt, hozzátéve: ez a folyamat sosem volt egyszerű.

A miniszter rámutatott: az államfő korábban már változtatott azon az alkotmányos szokásjogon, mely szerint meg kell várnia a jelöltek létszámának teljessé válását, mielőtt kinevezi az új alkotmánybírókat.

Az igazságügy-miniszter úgy véli, hogy legalább hét bírónak jelen kell lennie az alkotmánybíróságon.

Hozzátette: az alkotmány előírja az elnöknek, hogy biztosítania kell az alkotmányos és az állami szervek rendes működését. „Erre van szükségünk, legalább hét bíróra az alkotmánybíróságon, hogy a plénum összeülhessen” – hangsúlyozta Gál.

Boris Kollár, a Család Vagyunk (Sme rodina) mozgalom elnöke szerint sem kellene várnia az elnöknek addig, amíg a parlament megválasztja az összes jelöltet. „Arra van szükségünk, hogy összeülhessen a plénum. Vállalnia kell a felelősséget, és ki kell neveznie az alkotmánybírókat” – nyomatékosította.

Kollár úgy véli, a következő választáson sem sikerül majd megválasztani az összes hiányzó jelöltet.

Hozzátette: amennyiben az ellenzéktől vagy a koalíciótól meghívást kapnak, hajlandóak lesznek tárgyalni a nevekről. Hétfőn délután telik le az alkotmánybíró-jelöltek állításának határideje. A jelöltválasztásra a parlament május 9-én kezdődő ülésén kerül sor. Eddig kétszer szavaztak az alkotmánybíró-jelöltek személyéről, de eddig még nem sikerült megválasztani mind a 18 jelöltet. Az első szavazáson senkit sem, a másodikon nyolc jelöltet választottak meg, akik közül az elnöknek kell kineveznie az új alkotmánybírókat. Jelenleg négy bíró foglal helyet a taláros testületben, kilencnek február közepén járt le a megbízatása.

(TASR)