Illusztráció (Fotó: Urbán Ádám/Fővárosi Nagycirkusz)

Jó hatással van az iskolai teljesítményre, segít az írás-olvasás tanulásában és a finommotorikai mozgást követelő feladatok elvégzésében is a cirkuszi mutatványok gyakorlása – mondta Joó Emese cirkuszpedagógus az M1 aktuális csatornán.

Ritkán adódik lehetőség artista gyakorlatok kipróbálására, de a cirkusz világnapja alkalmából a Fővárosi Nagycirkusz nyitott egy új teret,

ahol akár a legkisebbek is – szabályozott keretek között – próbálhatnak ki mutatványokat húsvét hétvégéjén – fűzte hozzá.

Mint elmondta, a gyermekek profi artisták segítségével gyakorolhatják a cirkuszi attrakciókat, ezzel növelve egyensúlyérzéküket, koncentrációs és koordinációs képességüket.

A legkisebbek számára egy lekicsinyített cirkuszi teret is létrehoztak, ahol így teljes biztonságban próbálhatják ki a mutatványokat – tette hozzá Joó Emese.

A cirkusz világnapját 2008 óta minden év áprilisának harmadik szombatján rendezik meg a Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére.

(mti)