A krasznahorkai vár, archívum (Fotó: Beke Beáta/Felvidék.ma)

Az állami költségvetésből csaknem 35 millió eurót fordítanak Krasznahorka várának teljes felújítására, derül ki a javaslatból, melyet a Kulturális Minisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátott.

A vár egésze várhatóan 2023-tól lesz látogatható. Ľubica Laššáková (Smer-SD) kulturális miniszter elmondta: a felújítás több szakaszból áll, az erre fordított teljes összeg 34 942 259,02 euró lesz.

Várhatóan 2021-re készül el a várhoz és környékéhez kötődő infrastruktúra, valamint ekkortól áll majd a látogatók rendelkezésére az információs központ és az egyéb szolgáltatások.

Hozzátette: a tervek között szerepel az északi megközelítési útvonal felújítása is, amely a 20. század közepéig volt használatban. A legközelebbi buszmegállótól ezen az útvonalon keresztül lesz a legkönnyebben megközelíthető a vár. A terv szerint 2022 végéig fejezik be az alsó és a középső vár felújítását, 2023-ra pedig elkészülhet a felső is. A várat ennek megfelelően szakaszosan nyitják meg a látogatók előtt.

A tárca az előterjesztett javaslatban leszögezi, hogy a felújítás célja nem csupán a 2012-es tűzvész előtti állapot visszaállítása, fel akarják számolni az elmúlt évtizedek szakszerűtlen beavatkozásainak negatív következményeit is.

A rekonstrukció után a vár hasonló képet mutat majd, mint ahogy a 20. század elején festhetett. Jelenleg a várban restaurálási munkálatok folynak. Korábban már elkészítették a tetőszerkezetet, és elvégezték a rekonstrukciós projekt előkészítéséhez szükséges méréseket és elemzéseket is.

(TASR)