A magyar őstörténet hét alakját valamint Mátyás királyt ábrázolja az a 8 nagyméretű festmény, amellyel a Magyar Nemzeti Múzeum gazdagodott a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjának (2014-2018) jóvoltából, s amelyet kiállítva április 30. és május 12. között tekinthet meg a nagyközönség a kupolacsarnokban.
Megfelelő elhelyezésükről, beillesztésükről a Nemzeti Múzeum állandó kiállításai közé később döntenek, mondta Varga Benedek főigazgató a megnyitóban, amelyből megtudhattuk, hogy a 17. századi magyar főúri rezidenciák berendezésének jellegzetes elemei voltak az úgynevezett ősgalériák, amelyek általában több tucat egészalakos, életnagyságú képből álltak. A családok élő tagjai s az ősök portréi mellett több festmény ábrázolt – érzékeltetve a történelmi származást – középkori királyokat, honfoglaló vezéreket.
Minderről részletesebben Serfőző Szabolcs kurátor, az intézmény főmuzeológusa beszélt. Elmondta, hogy híres, 40 képből álló ősgaléria volt az Esterházy család kismartoni kastélyában vagy a Batthyány család rohonci várában. Ez utóbbiból 15 festmény került a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, kettő közülük: Szent István király és Hunyadi János portréja a kupolateremből nyíló kandallótermet díszíti.
A most bemutatott nyolc festmény is egy nagyobb ősgaléria részét alkotta. Az életnagyságú portrék Attila királyt, Kadocsa hun fejedelmet, a hét honfoglaló vezér közül Árpádot, Gyulát, Kundot, Lehelt és Örsöt, valamint Mátyás királyt ábrázolják. A festmények előképei a Nádasdy Ferenc által 1663-ban kiadott Mausoleum Regni Hungariae kötet rézmetszetei voltak. A Mausoleum egy példányát kiállították a lépcsőházban látható tárlóban. Ez a mű a magyar őstörténetet a hun-magyar rokonság elméletére alapozva Pannónia hunok általi meghódításával és Attila királlyá koronázásával kezdi. A hun vezérek közül több is szerepel a metszetek között, feltehetően az ősgalériában is, de csak Attila és Kadocsa maradt fenn, mint ahogy a Kézai Simon krónikájában felsorolt 7 honfoglaló vezér közül ötnek a portréja látható a kiállításon, Szabolcs és Vérbulcsú elveszett az ősgalériából.
A 8 kép 2016-ban bukkant fel a maastrichti művészeti vásáron, ahol a festményeket felkínáló londoni kereskedő szerint a korábbi tulajdonos a Lichtenstein család volt, amely úgy tartotta számon, hogy Degenfeld-Schönburg Anna hozományaként került a családba, amikor 1870-ben Pozsonyban házasságot kötött Lichtenstein herceggel. Degenfeld-Schönburg Anna nagyapjától örökölte, akivel a báró Berényi családnak az az ága ki is halt. Tőle három nemzedékkel visszalépve jutunk el a valószínűsíthető megrendelőhöz, báró Berényi Györgyhöz, aki a képek alján olvasható latin feliratok szerint a család feje volt 1700-ban.
Az evangélikus vallású báró karrierje az 1600-as évek végén ívelt fel, miután katolizált és szoros barátságba került Esterházy Pál nádorral, akinek támogatásával a Királyi Ítélőtábla bírája lett, részt vett zászlóvivőként III. Károly pozsonyi koronázásán, és 1720-ban grófi címet is kapott. A Berényi családnak Nyitra megyében és a Nógrád megyei Karancsberényben voltak birtokai, kastélyuk pedig Bodokon állt, ahová – feltehetően – ezek a képek is készültek.
Serfőző Szabolcs a nyolc kép közül háromnak a feliratát ismertette: Attila a Mindenható ostora Troyes-hez közeledve, s azt bevenni akarván, Szent Lupus püspök kérésére megkegyelmezett a városnak. A legendák szerint a püspök kérdésére adott válaszból eredeztethető Attila állandó jelzője: az Isten ostora.
Árpád képének felirata a honfoglalás mondáját idézi: Árpád, a turultól fogant Álmos fia egy lóért cserében megszerezte Pannóniát.
Mátyás felirata legjelentősebb hódítására utal és arra, hogy a kor egyik legnagyobb államférfija, Lorenzo Medici két oroszlánt küldött diplomáciai ajándékként elismerése jeléül: Corvin Mátyás Magyarország gyarapítója, amint eltávozott az életből, bőgtek az oroszlánok Bécsben, amit ő foglalt el. A krónikák szerint ezek az oroszlánok Mátyás halálakor bőgve gyászolták gazdájukat.
A művészettörténész még arra az érdekességre hívta fel a figyelmet, hogy mindegyik latin szövegben a pirossal kiemelt betűk számértékkel bírnak, s ezek összege mindegyiken az 1700. évet adja. Hogy milyen esemény köthető a család életében ehhez az évhez, az egyelőre talány.
