(b) Morvay Katalin, az iskola igazgatónője (Fotó: Benyák Mária/Felvidék.ma)

Az idei beiratkozás nagy örömöt hozott a pozsonyi Duna Utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatósága és az egész iskola részére. Az idén ugyanis akkora érdeklődés volt az intézmény iránt, hogy a következő tanévben két első osztályt is indíthatnak.

Minden évben nagy-nagy várakozással és kíváncsisággal lesik, várják, hány szülő hozza ide csemetéjét, hiszen a szlovák fővárosban nagy a csábítás a szlovák iskolák részéről, no meg komoly gondot jelenthet a gyerekek utaztatása is a távolabbi városrészekből.

„Harminc gyerekkel számolunk, ennyi a beíratottak száma, ami kitesz két szép osztályt. Számunkra ez egy nagy dicsőség. Kilencen jönnek a pozsonyi magyar óvodából, többen az egyes városrészek szlovák óvodáiból, de a környező községekből és Rajkáról is, amely már jóformán Pozsony részének számít. A megszűnt határ, a kedvező ingatlanárak, a szebbnél szebb lakóépületek, a megfelelő infrastruktúra és persze a magyar közösség mind-mind vonzóvá teszi a Pozsonyhoz közeli magyarországi településeket.

Most is lesznek vegyes házasságokból származó tanítványaink, ami külön öröm, hiszen ez azt jelzi, hogy érvényesül a magyar identitás, a magyar nyelv dominanciája, a szülők azt akarják, hogy gyermekük magyar közegben, magyar tudatban, magyar kultúrában nevelődjön.

Nem ritkaság ez nálunk, mert van magyar-amerikai, magyar-Abu-Dhabi-i, magyar-olasz, magyar-szlovák, magyar-német vegyes házasságból származó diákunk is, sőt mindkét részről szlovák szülők gyermekei is. És ez sem gond. A szülők körülnéztek a pozsonyi szlovák iskolákban és mégis bennünket választottak, mert nálunk ismerték fel azt a környezetet, azokat a módszereket, amelyeket a legjobbnak ítéltek meg gyermekük számára. Nyelvi nehézségek persze vannak, de ezeket át lehet hidalni megértéssel, segítéssel, odafigyeléssel. A szülői értekezleteken például mindig akad szülőtárs, aki tolmácsol, összegez, magyaráz. A szlovák szülők pedig továbbra is elégedettek iskolánkkal” – részletezte Morvay Katalin, az alapiskola és gimnázium igazgatónője.

A beiratkozást körültekintően készítették elő. A beiratkozás napján az alsó tagozatosak kedves műsorral várták a leendő elsősöket. A szülőknek Sulileső címmel szerveztek programot, amelynek során megtekintették az iskola épületét, tantermeit, a napközi otthont, megismerkedhettek az olyan foglalkozásokkal, mint a korongozás, a bábozás, a néptánc.

A folklór, a hagyományok átadása, megismertetése a gyerekekkel külön szívügye az iskola pedagógusainak. A tanulók körében pedig különösen nagy népszerűségnek örvendenek ezek a foglalkozások.

És a szülők is örömmel veszik, hogy gyerekeiknek ilyen programokban is részük van. Ugyancsak köztudott, hogy itt személyre szabott a tanítás, igyekeznek minden gyerekre külön figyelmet fordítani és nem mellesleg tehetséggondozás is zajlik.

„A beiratkozás idején a szülők minden alapinformációt megkaptak az iskoláról. Lelkes Viktória iskolapszichológus a gyerekek lelki fejlődésének kérdéseit vitatta meg a szülőkkel, Kása Ildikó speciális pedagógus a sajátos gondokat beszélte meg velük. Bottyán Nikoletta végzős pszichológia szakos egyetemi hallgató pedig az iskolaérettségről beszélt az anyukáknak, apukáknak, részletezve, hogy mire figyeljenek oda az óvodából az iskolába kerülés során, hiszen a váltás nem egyszerű esemény a gyerekek életében. Természetesen egy-egy felmerülő probléma esetén bármikor lehetőségük van személyes, egyéni konzultációra, mert  szülőnek, pedagógusnak egyaránt érdeke, hogy a kisdiákok kellően beilleszkedjenek, jól érezzék magukat az iskolában” – vélekedett az igazgatónő.

Szeptembertől tehát két osztálynyi elsős ül majd az iskolapadokban. Mindig talány, milyen lesz a következő tanévben a létszám, de Pozsonyban is nagyon szeretnék, ha a jövőben is hasonlóan népes gyereksereget üdvözölhetnének az első osztályban.