Két rendszerváltás Magyarországon címmel jelentette meg a lakiteleki Antológia Kiadó Földesi Margit és Szerencsés Károly kötetét, amelynek bemutatóját a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) tartotta.
Ez a történész házaspár utolsó közös könyve Földesi Margit fájdalmasan korai távozása miatt, akiről, az utolsó pillanatig dolgozó emberről, történészi, tanári és televíziós munkásságáról Bíró Zoltán főigazgató szólt köszöntőjében.
A kötetet bemutató Latorcai Csaba, az EMMI közigazgatási államtitkára is a főhajtással kezdte a Pázmány Péter Katolikus és a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, televíziós szerkesztő emléke előtt, majd a címmel kapcsolatban mondta el gondolatait. Az elmúlt században egy tragikus és egy felemás rendszerváltás történt Magyarországon. Az 1945 és 49 közötti tragikus volt, ugyanis totális kiszolgáltatottság követte. Az 1989-90-es pedig felemás, mert számos tényező, a világpolitikát is átszövő érdekek befolyásolták, s ezek a mai napig meghatározzák az ország és a térség sorsát.
A második világháborút követően Nyugat-Európa magára hagyta Közép-Európát, de az itt élő nemzeti közösségek 30 évvel ezelőtt éltek a történelem által felkínált szabadság lehetőségével…
Az idei esztendőt a magyar kormány – a rendszerváltás 30. évfordulójára irányítva a figyelmet – emlékévvé nyilvánította. Visszatekintve a megtett útra levonjuk tanulságait, mert nem közömbös számunkra, hogy milyen európai jövőben gondolkodunk, hogy alakításában Közép-Európának kiemelt szerepe legyen – mondta az államtitkár.
Bíró Zoltán kérdésére válaszolva Szerencsés Károly az 1989-90-es rendszerváltásra visszatekintő, – Földesi Margittal szintén együtt készített – Elátkozott szabadság című tv-sorozatuk címét említette, amellyel a csalódott közhangulatra utaltak.
Nem lehet mindent a GDP-vel kifejezni – mondta. Például a társadalmi közérzet, – amivel nem álltunk jól, régen sem, most sem, – nem mérhető számadatokkal.
Ezért is szól róla egy önálló fejezet a most bemutatott könyvben, amely a szerzőpár beszélgetéseiből született. Sokat foglalkoztak ugyanis 2015 nyarán, őszén – a Magyarország határain beözönlő migráció hatására is – az 1945 és az 1989 utáni történelmi folyamatokkal, a két nagy fordulat összevetésével, és ezekből a párbeszédekből született a könyv.
Bár a kötet címe: Két rendszerváltás Magyarországon, minden fejezetében van utalás arra, hogy az éppen tárgyalt probléma, vagy jelenség hogyan alakult a térség többi, 1945-től szovjet fennhatóság alá került országában, majd 1989-90-ben függetlenségét jogilag visszanyerve. Jogilag, mert – mint írja –
Európa kellős közepén szinte lehetetlen függetlenedni a környező hatásoktól… Mindkét vizsgált sorsfordító folyamatot alapvetően határozta meg a nemzetközi helyzet alakulása.
A külső környezet meghatározó erejét a globalizációban jelöli meg, amely már létezett a 19. században is, de első leplezetlen megjelenése az I. világháborút lezáró békerendszer volt. Globalizmuson azt a gazdasági erőfölényre épülő, egy pólusból irányított politikai rendszert értik a szerzők, amelynek „…pénzügyi, gazdasági viszonyai átláthatatlanok. …valójában az állami-nemzeti kereteket csak eszközként használja, például katonai akciók lebonyolításához, ha más eszköz már nincs.” Ez az angolszász vezetésű globalizáció a II. világháború végén kénytelen volt átadni a Szovjetuniónak a Kelet- és Közép-európai országokat, majd annak meggyengülésével az 1980-as évek végén, visszavette.
A szerzők részletesen ismertetik azt az alkudozást, amely 1944-45-ben a szovjet és az angolszász vezetők tárgyalásain folyt Közép-Európáról, s amelynek során még a Versailles-i rendszer egyes elemein is változtattak, például Lengyelország és Németország valamint Magyarország határain. Az utóbbin „természetesen” hátrányunkra: a pozsonyi hídfő kiszélesítésével, amelyen később a számunkra sok kárt okozó bősi erőmű épült. A nagyhatalmi alku tárgyát képező országok közül Finnországnak és Görögországnak (utóbbinak háború árán), valamint Ausztriának (csak 1955-ben) sikerült kiszabadulnia a szovjet fennhatóság alól.
A történészek szerint Magyarországnak és Csehszlovákiának is volt erre némi esélye, de itt a kommunisták gátlástalanabbak, a szociáldemokraták pedig elvtelenebbek voltak. A szovjet birodalmi érdekek 1946 végére már teljes egészében érvényesültek Közép-Európában.
Ebből a bezártságból a térség népei 1989-90-ben felszabadulva érezték nemzeti függetlenségüket és közelinek látták a nyugati jólétet, így csak egy idő után vették észre, hogy „a nyugat számára a térség nem volt más, mint préda” – idézi a könyv Csurka István szavait. A szovjet szférában Magyarország állt leginkább kapcsolatban a nyugattal, amely kihasználva a magyar szocialista gazdaság csődjét, könnyen sodorta az országot a Világbank és a Valutaalap adósságcsapdájába. Lengyelország, Csehszlovákia, sőt még Románia is jobban ellent tudott állni az eladósodottságnak.
Az eltelt 30 évben a globalizmus és hatásai mindenütt felerősödtek. De van ellenfele is: a legfőbb ellenfele – a tanulmány szerint – a nemzet, és alapjai: a nyelv, a vallás, a múlt, a kultúra, a család, a közös érdekek és célok.
Alapmű, szoktuk mondani egy-egy fontos, összefoglaló munkáról, amely általában olyan súlyos fizikailag, hogy csak asztalra fektetve olvasható. Földesi Margit és Szerencsés Károly 184 oldalas könyvét pamlagra dőlve kényelmesen élvezhetjük, bár az élvezet csak a stílusára érvényes, mert a tartalma kemény, szókimondó szembenézés mindazzal, ami történt velünk, és aminek következményeivel ma is birkózunk.
Olyan történelmi esszét vehetünk kezünkbe, amely a lényegre tör, nem fut be hosszú, „egyfelől-másfelől” kitérőkkel teli gondolati utat, míg mondandójához ér, hanem belevág a témába.
A 17 fejezetcímből csupán néhány: Viszony a múlt egyes eseményeihez; Szuverenitás, határok; Társadalom, középosztály; Számonkérés; Szellemi élet; A nemzet állapota. Kemény megállapításokat olvashatunk, akár a Lisszaboni Szerződés érdekében hatályban maradhatott beneši dekrétumokat említi a külpolitikai kérdések között, akár a társadalom helyzetének felvázolásában az atomizálódást vagy a háztáji állattartás megszűnését. De említhetjük a tájékoztatásban a „politikai korrektség” öncenzúráját, az oktatásban a követelmények leszállítását, vagy a számonkérésben a lusztrációs törvény elmaradását. A mégoly keserű megállapítások sem állnak azonban önmagukban, hanem mindegyiknél szerepelnek az okok is, valamint a két rendszerváltás összevetése.
A könyv borítóján olvasható Szerencsés Károly magyarázata, amelyet a bemutatón élőszóban bővebben is kifejtett: „… sok a hasonlóság a politikai szándékok, eszközök tekintetében, de szerencsére meghatározóak a különbségek is.
Agresszió zajlott a múlt század közepén, és zajlik ma is az európai civilizáció ellen. Beleértve a görög-római-keresztény tradícióból fakadó összes értékeink megkérdőjelezését.
De folyt makacs, és sikeres ellenállás is. Annyi bizonyos, hogy az európai levegő elszívását megakadályozni – miként a XX. században – ma is az itteni nemzeteknek kell. S ebben a magyarság és Közép-Európa újra megtalálhatja történelmi küldetését.”
