Illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

(FRISSÍTVE!) Magyarország mellett húsz másik uniós tagállamban is megkezdődtek vasárnap az európai parlamenti választások.

Ugyan Szlovákiában már szombaton lezajlott az európai parlamenti választás, az Európai Unió húsz tagállamában, köztük Magyarországon a mai napon tartják meg a voksolást.

A három nap folyamán Csehországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Írországban, Lettországban, Máltán, illetve Szlovákiában már leadhatták szavazatukat a választópolgárok, vasárnap reggel pedig – Magyarországgal együtt – 21 tagállamban is megnyíltak a szavazóhelyiségek.

A szavazásra kijelölt helyiségek a legtöbb uniós tagországban reggel 6 vagy 7 órakor nyíltak meg, és a legkorábban Luxemburgban zárnak, 14 órakor. Kötelező a voksolás Belgiumban, Cipruson, Görögországban és Luxemburgban.

Magyarországban reggel 6 órakor megkezdődött az EP-választás, amelyre 10 277 szavazókörben valamivel kevesebb mint 7,9 millió választópolgárt várnak este 7 óráig.

A nap folyamán összesen 593 mandátum sorsa dől el az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt továbbra is 751 tagú Európai Parlamentben. Ha a britek kilépnek, a 73 brit képviselő mandátuma megszűnik, de a parlament létszáma csak 46-tal, 705 képviselőre csökken, mert 27 mandátumot másik 14 tagállam között osztanak szét.

Az EP vasárnap 18 órától hozza nyilvánosságra a már elkészült exit poll eredményeket, 20 órától pedig a mandátummegoszlásra vonatkozó első becsléseket. Ezeket folyamatosan frissítik, ahogy az előrejelzések és a hivatalos eredmények beérkeznek. Az első ideiglenes összeurópai eredményt várhatóan 23:15 órakor teszik közzé. Ennek a viszonylag késői időpontnak az oka, hogy Olaszországban este 11-ig lehet voksolni, és ameddig a szavazás bárhol tart, addig tilos eredményközléssel befolyásolni a még szavazókat.

Orbán Viktor reméli, a bevándorlást ellenzők egész Európában megerősödnek

Orbán Viktor miniszterelnök azt reméli, hogy az európai parlamenti választáson a bevándorlást ellenző erők egész Európában megerősödnek, és a bevándorlást ellenző politikai vezetők jutnak jóval nagyobb szerephez a következő öt évben.

„A részvétel tekintetében és az esélyeket tekintve is több vagyok, mint bizakodó” – mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap reggel újságíróknak, miután az EP-választáson leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben.

Orbán Viktor – aki felesége, Lévai Anikó társaságában érkezett voksolni – kifejtette: a 2014-es EP-választás óta sokat változott a világ, elsősorban a migránsválság következtében, és úgy érzi, hogy az emberek ezért a mostani szavazáson nagyobb arányban fognak részt venni. Buzdított is, hogy minél többen voksoljanak.

Kiemelte továbbá, hogy mivel listás választásról van szó, egyértelműen tudni lehet majd, melyik politikai erő mögött milyen arányban állnak a magyar választók, ezért szerinte ez a magyar belpolitikát is meghatározó választás. „Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el” – tette hozzá.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy Magyarországnak világos az álláspontja: elutasítja a bevándorlást, és olyan európai uniós vezetőket szeretne, akik szintén megállítani és nem pedig menedzselni akarják azt.

Kijelentette, a migrációt megállíthatónak tartja – szárazföldön és tengeren egyaránt –, bár számos politikus, különösen Nyugat-Európában, arról akarja meggyőzni az embereket, hogy ez nem lehetséges.

Potápi: meg kell védeni a nemzetet 

Az országot 1100 éven át védelmező hősökhöz hasonlóan nekünk sincs más feladatunk, mint megvédeni határainkat, Magyarország területi épségét és a nemzetet – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Tolna megyei Kismányokon, a hősök napja alkalmából tartott megemlékezésen.

Potápi Árpád János a vasárnapi EP-választásra utalva hozzátette:

nekünk az ország megvédéséért nem kell fegyveresen harcba vonulnunk, politikai eszközökkel, békés körülmények között tudunk ezért tenni.

Úgy fogalmazott: „A hősök példát akartak mutatni, és ha reménytelennek tűnt is a harc, meghozták az áldozatot; nekünk ugyanezt kell tennünk, védenünk a magyar nemzet egységét, kultúráját, keresztény gyökereinket.” Köszöntőjében arra kért mindenkit, hogy menjen el szavazni, és támogassa a nemzeti erőket.

Semjén: nagyon magas volt a részvétel

Nagyon jónak minősítette az európai parlamenti (EP-) választás részvételi arányát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke vasárnap nem sokkal a szavazókörök zárása után az újságíróknak.

Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán 18.30-ig a jogosultak 41,74 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Semjén Zsolt a kormánypártok eredményvárójának helyszínén, a budapesti Bálna rendezvényközpontban köszönetét tolmácsolta minden magyarnak.

Kiemelte: nagyszerű dolog, hogy ennyivel többen elmentek voksolni, mint korábban, ez nyilvánvalóan erős legitimációt ad a megválasztott képviselőknek.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes külön megköszönte a határon túli magyarok – köztük a vajdaságiak és a kárpátaljaiak – részvételét és szavazatait. „Egy nemzethez tartozunk, köszönöm nekik is, hogy nemzethűségről tanúságot téve ők is részt vettek a mostani voksoláson” – emelte ki. Semjén Zsolt végül köszönetét fejezte ki a kormánypártok aktivistáinak az általuk elvégzett heroikus munkáért.

(MTI)