Ladislav Kamenický (Fotó: TASR)

Ladislav Kamenický  pénzügyminiszter törekedni fog arra, hogy Szlovákiának továbbra is egészséges államháztartása legyen.

Prioritást jelent számára az idei és a jövő évi költségvetés, de például az adóelkerülés elleni harc is. Ezt keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki, azután, hogy Andrej Kiska államfő kinevezte őt a tárca élére.

Kamenický leszögezte, hogy a kiegyenlített költségvetés híve, és továbbra is ehhez a tervhez akarja tartani magát.

Az idei költségvetést havi rendszerességgel szándékozik felülvizsgálni. Ezzel összefüggésben külső és belső tényezőket említett, melyek közé tartozik például a koalíciós intézkedéscsomag is. Hozzátette: a Smer-SD nevében Peter Pellegrini kormányfő tárgyalt erről a csomagról.

„Engem természetesen az érdekel, mekkora ez a csomag, és milyen hatással lesz a jövő évi költségvetés összeállítására” – jelentette ki Kamenický. Hozzátette: a költségvetést a szeptemberi prognózis alapján fogja összeállítani.

Kamenický mielőbb találkozni akar Lenka Wittenbergerovával, az SZK Pénzügyi Igazgatóságának elnökével is, hogy közölje vele az elvárásait. Kifejtette: arról, hogy ki lesz az igazgatóság új főnöke, csak az első beszélgetések és helyzetelemzések után dönt.

Az új pénzügyminiszter folytatni kívánja az “Értéket a pénzünkért” projektet, valamint a kiadási plafon tesztelési projektjét is.

„A kiadási plafon természetesen már nem ezt a kormányt fogja érinteni, ez a folyamat az előzetes tervek szerint két-három évet vesz majd igénybe” – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Andrej Kiska államfő kedden nevezte ki Kamenickýt a pénzügyi tárca élére, eleget téve a kormány javaslatának. Az elnök hangsúlyozta a pénzügyminisztérium jelentőségét, és felhívta a figyelmet arra, hogy a tárca aktuális helyzete nem egyszerű. FIGYELEM: A TASR hang- és videofelvételt mellékel a hírhez.

(TASR)