Mostanában visszatérő jelenség, hogy a földművelési miniszter folyamatosan ostorozza az üzletláncok árpolitikáját és mindenféle monopolisztikus, vagy pontosabban fogalmazva oligopolisztikus praktikáit, amelyek más országoktól magasabb árnövekedést okoznak. Abban mindenképpen igazuk volt e láncok megadóztatását célzó törvényjavaslat beterjesztőinek, hogy a sikeres magyarországi gyakorlat miatt is szükség lenne az általuk kivitt nyereség egy részének itthon tartására az államkassza számára. Ez adófizetői érdek is lenne.
Ez a tervezet ugyan megbukott, s szerintem rosszul is volt elképzelve. Nem a céljait tekintve, hanem a megvalósítás módjára utalok ezzel.
Azonban vannak jelek, miszerint az élelmiszerpiac nem kínálati piac, hanem keresleti, ami jóval magasabb árszintet jelent a vásárlók számára, mint szükséges lenne.
Ezt jól mutatja az is, hogy szinte az összes áfacsökkentést sikerült lényegében lenyelniük, úgy, hogy a kormányzati szándékkal ellentétben, azokat csak időlegesen követte némi árcsökkenés. Ezek után viszont visszaállt a korábbi állapot, a profitjuk ismét érinthetetlennek tűnik. Ezért nem szabad leállni a megfelelő módszer keresésével, s az általuk okozott piaci torzulások eliminálásával.
Van azonban egy terület,
amiben nyomát sem látom annak, hogy földművelési minisztérium, s a gazdasági, sőt pénzügyminisztérium is, kellő figyelmet fordítana erre. Ez pedig annak vizsgálata, hogy milyen a konkurens piaci környezet ezen a területen.
Elégséges számú piaci szereplő van-e jelen, s az alacsony árakat kereső vásárlóknak áll-e a rendelkezésükre elérhető közelségben, más jellegű beszerzési alternatíva?! A határ mentén át lehet ugyan ugrani például Magyarországra is, ahol az élelmiszerpiac sokkal diverzifikáltabb, ahol jobban rendelkezésre állnak a termelői piacok, városi piacok, kis hentesüzletek. Ám ez nem mindenki számára elérhető. Tudományosabban kéne megvizsgálni a két ország közti eltéréseket ezen a területen, aztán megtervezni azt, hogyan tudjuk nálunk is elérni az ottani viszonyokat?! Ehhez magasabb szintű szakmai munkára lenne szükség, mint ami látszik.
Egy másik kérdéskör, ami szintén ide tartozik:
a vásárló egyáltalán meg tudja-e ítélni az egyes üzletláncok közti alapvető árszínvonalat?
Ember legyen a talpán aki erre képes! Ugyanis ezt, a vásárlók számára legfontosabb információt, az üzletláncok úgy el tudják rejteni, hogy lehetetlenség e téren eligazodni.
A különböző időszakos árcsökkentések, akciók, s főleg az úgynevezett hűségkártyák lényegében elrejtik a legfontosabb vásárlási információt a fogyasztók elől. Így kapásból azt mondanám, hogy az ilyen praktikák betiltása nagyban segítené a piaci versenyt, mert segítené a tisztánlátást.
A konkurencia a minőség és a jó kiszolgálás mellett szóljon az árversenyről. Ez fő fogyasztói érdek, de ehhez el kell takarítani az ezt elhomályosító praktikákat annak érdekében, hogy az egyszerű vásárló is tisztábban láthasson!
A probléma érzékeltetésére mutatok néhány példát más területről. Egy időben magyar tévéreklámokban megjelent olyan szolgáltatás, ami potenciális hitelfelvevők számára kiderítette, hogy melyik banknál a legjobb ezt megtenni. Ugyanis az egyszerű ember, akár vállalkozó úgy elveszett a különböző szempontok – banki illetékek, kamatlábak, futamidők, s ezek kombinációi – közt, hogy szakember kellett a legjobb ajánlat kiválasztására. Ez a megtakarításokat érintő banki szolgáltatásokra is érvényes. Egy banki szakembernek mondtam, hogy csak a kamatlábak versenye lenne tiszta verseny.
Ugyanez érvényes a mobilszolgáltatóknál is. Sok évvel ezelőtt azért váltottam szolgáltatót, mert áttekinthetetlen volt, mi a célszerű az ember számára. Gyakran jártam úgy, hogy hó végén közölték, mennyi percem van megtakarítva. Erre az ember a következő hónapban bátrabban telefonált, majd kapott egy vaskos számlát. S mikor rákérdezett, hogy ez hogyan lehetséges, ekkora perchátraléknál, akkor közölték, hogy az bizony csak időszakos, s negyedévenként megszűnik. Ezért a konkurenciánál már tiszta percdíjas rendszert választottam.
Ezeket csak azért mutattam be, hogy egyrészt érzékeltessem a probléma súlyát, másrészt pedig azért, hogy az ilyen praktikák nagy része
a vevő elől elrejti a legjobb ajánlat kiválasztásához szükséges egyszerű információt, torzítja a versenyt, s ezért ezeket egyszerűen lehetetlenné kell tenni.
De van-e Szlovákiában olyan szakhatóság, amely alkalmas ennek figyelésére és a megfelelő intézkedések kimunkálására? Igazából a pénzügyminiszteri apparátus és az úgynevezett versenyhivatal hatáskörébe tartozna a feladat, de az utóbbi csak formális ügyekkel foglalkozik.
Pedig szerintem arra is szükség lenne, hogy a kormányzat ez utóbbi hatóság kutatása alapján figyelje az egyes ágazatok nyereségességét. S ha magas nyereségeket tapasztal, akkor hasson oda, hogy több piaci szereplő jelenjen meg az ágazatban, növelve ezzel a konkurenciát, s csökkentve az árakat. Akár úgy is, hogy közzéteszi, hogy tegyük fel, a kutyakozmetikai szalonok nagy nyereséggel működnek, ott kell vállalkozni! Vagy kevés az árut helyben feldolgozó kis hentesüzlet, például magyarországi összehasonlításban, ami piaci módon mérsékelhetné a húsárakat. S még lehetne folytatni…
