Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal koncerttermében, Szlovákia magyarok által lakott területéről mintegy 300 meghívott jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezetőtitkárnak.
l955-ben sok helyi és néhány járási Csemadok napot rendeztek, 1956-ban már minden járás – különböző névvel – megrendezte a járási népművészeti ünnepélyét. A rendezvényeken a tánc-, az énekkar és a folklórcsoportok mellett szavalók, népi elbeszélők, színházi jelenetek, kabaré-jelenetek is bemutatásra kerültek. Az őszi hónapokban négy kerületi dal- és táncünnepélyt is szerveztek, melyeken a csoportok zsűri előtt mutatták be a műsorukat. A szervezők figyelembe vették a szakmai zsűri műsorra vonatkozó javaslatait is és ennek a birtokában segítették össze állítani minden kerület részére, az országos seregszemlén bemutatásra kerülő egyórás időtartamú műsorukat. A kerületek ezzel a műsorukkal elő-bemutatón vettek részt, ahonnan csak a zsűri által kiválasztott legjobb számok kerültek be a gálaműsorba. Így az esti órákban megvalósult gálaműsor az előző öt év legjobb alkotásait tartalmazta.
Az országos rendezvény 1956. december harmincadikán valósult meg Losoncon, a világháború előtti időben kaszinónak/kultúrháznak épült palotában. A gálát mintegy nyolcszáz néző nézhette, mert ennyi volt a terem befogadó képessége. Az I. Országos Dal- és Táncünnepély megvalósításának a tervét Pathó Károly vezető titkár irányításával, dr. Szabó Rezső, Tóth Dezső, Gyurcsó István Csemadok KB vezetők dolgozták ki, és a költségek fedezetét is a Csemadok KB biztosította.
Pathó Károly vezető titkár a Mérföldkövek című könyvében így emlékezik rá „…Az országos, vagy ahogyan mi neveztük akkor, a központi dal- és táncünnepély tervét mi dolgoztuk ki Szabó Rezsővel. Előtte megnéztük, mit, hogyan csinálnak a csehek, szlovákok, lengyelek, ukránok”. Az év nyarán, a Szlovákiai Központi Népművészeti Ház magyar szakdolgozójaként a Csemadok vezetőit elkísértem a Csehszlovák Köztársaság-i népművészeti fesztiválra Sztrázsnyicére, a szlovákiai országos fesztiválra Východnára, ahol a hagyományos néptánc-kultúránkat a Csemadok kisgyarmati helyi szervezetének csoportja nagyon eredményesen prezentálta, a lengyel nemzetiségi népművészeti fesztiválra a morvaországi Jablunkovra, melyen vendégként a Csemadok deáki tánccsoportja képviselte a hazai magyar néptánc-kultúrát, és Felsővízközbe az ukrán nemzetiségi folklórfesztiválra, ahol bennünket a Csemadok rimaszombati helyi szervezetének a csoportja képviselt. A Csemadok vezetői részéről ilyen alapos előkészület előzte meg a saját rendezvényük tervének kidolgozását.
(Strážnice, Dél-morva kisváros, Magnis 1945-ben elmenekült földbírtokos családja kisajátított kastélyában és hatalmas parkjában, három épített kőszínpadon, 1946-tól évente rendezik a Csehszlovák országos népművészeti fesztivált. Már a két világháború között is voltak néptáncos népünnepélyek, néptáncos versenyek a morvák részére. A verseny gazdája, a park- és kastélytulajdonos földesúr – Magnis család – volt. Az újkori látogatottsága 1954-ben elérte a kétszázezret, tényleges katonaidőmet szolgálva köztük voltam). A fesztivált egyhetes, tíznapos nemzetközi konferencia kíséri. Východná, szlovák falu közvetlenül a Tátra alatt. Szlovákia országos folklórfesztiváljának színhelye. A fesztivált 1955-től évente ott rendezik, egy volt kőbánya következtében a falu fölötti magaslaton hatalmas katlan képződött, ahol gyönyörű szabadtéri színpadot – areált – építettek a rendezvény részére. A fesztivált 1955-től évente megrendezik. Felsővízköz, ukrán nemzetiség lakta kisváros a Dukla szoros közelében. A város szélén, a duklai harcok emlékművével szembeni domboldalon alakították ki a rendezvény színhelyét, ott építették fel az Ukrán Nemzetiségi Múzeumot is. Jablunkov, lengyel nemzetiség lakta kisváros Ostrava közelében a lengyel nemzetiségi fesztivál színhelye.)
A gálaműsorban a következő Csemadok tánccsoportok és táncok szerepeltek: Bodrogszerdahely – Leánytánc és Párostánc, Abaújszina – Virágszedés és Leánykarikázó, Somorja – Leánykarikázó és Csallóközi csárdás, Pozsonypüspöki – Cigánytánc, Regrutabúcsúztató és Szalkai mulatság, Fülekpüspöki – Gyertyástánc és Magyar páros, Tornalja – Székestánc, Losonc – Póruljárt legény, Rimaszombat – Gömöri leánykérő, Negyed – Körtánc, Garamszentgyörgy – Kukoricafosztás, Tardoskedd – Tardoskeddi fonó. A szóban forgó csoportok vezetői, illetve koreográfusai Varga Erzsébet, Erőss Pálné, Vízi Erzsébet, Sztriezsenyec Rudolf, Vízi Gitta, Sárai Sára, Eggenhoffer Ferencné, Pásztor Mária, Dobránszky János, Neusch Mária, Újváry Lászlóné, Rosztocsil Antalné, Tóth Margit voltak. Az iskolák mellett működő tánccsoportok nem kapcsolódtak bele az egész év folyamán zajló felkészülésbe. Számukra az iskolaügy vonalán folytak a vetélkedők. Természetesen a gálaműsorban az ének- és zenekultúrát, valamint más művészeti ágakat képviselő szólisták és csoportok is közreműködtek. Az előadás zsűri előtt valósult meg. Utána órákig tartó vita és értékelés következett.
Az országos dal- és táncünnepélynek összegző-összesítő szerepe volt. Lezárt egy félévtizedes folyamatot, és segített meghatározni a tovább fejlődés útját, a mozgalom miértjét és hogyanját. Az év folyamán megrendezett járási és kerületi seregszemlékkel egyetemben teljes képet nyújtott a mozgalom állásáról. Az I. Országos Dal- és Táncünnepély műsora által tükrözött kép azonban, még a népművészeti hagyománykultúra szemszögéből nézve hiányos volt, mivel nem szerepeltek benne kellő képviseletben a mozgalomban jelentős helyet betöltő hagyományőrző csoportok. A járási és kerületi szemléken még ott voltak. Az első országos ünnepély kényszer szülte koncepciója értelmében főleg a tánccsoportok és énekkarok szerepelhettek, mert az anyagiak, a pénz hiánya szűkítette az eredetileg elképzelt terv megvalósítását, és kizárta a más kulturális ágakat művelőket innen.
Az I. ODT-n a gálaműsorban a Felvidéken élő magyarság képviseletében összesen 11 tánccsoport, 4 énekkar és 6 folklórcsoport 468 szereplője lépett színpadra. Már történelem, felsoroljuk őket: a Csemadok pozsonypüspöki, somorjai, negyedi, tardoskeddi, garamszentgyörgyi, losonci, fülekpüspöki, rimaszombati, tornaljai, abaújszinai, bodrogszerdahelyi helyi szervezeteinek tánccsoportjai. E tánccsoportok közül új név alatt több még ma is létezik, és az elmúlt évtizedek alatt mindegyikük a táncmozgalom élvonalába tartozott, pl.: a somorjai Csalló, a dunaszerdahelyi Csallóközi, a fülekpüspöki Palóc, a rimaszombati Új Gömör, az abaújszinai Rozmaring. A gálaműsor esztrád jellegű volt, – tánc – ének – zene, közben egy-egy szavalat, népi elbeszélő, szólóének, vagy énekkari szám. A rendezés az akkori időknek megfelelően teljesen puritán volt. A gálaműsor az újraéledő magyar nemzetiségi népi kultúra teljes fényében ragyogott.
A bemutató után a helyszínen vita robbant ki a népművészet szerepéről, a társadalomban betöltendő helyéről, mely később 1957-ben folytatódott az Új Szó napilap februári és márciusi számaiban. A vitát Dobos László Hogyan tovább című cikke vezette be. Nyolc személy szólt hozzá dr. Koczka István: Még egyszer, hogyan tovább, Tóth Tibor: Népművészet és népi kultúra, dr. Lóska Lajos: A népművelő munka kibontakozásáért, kibontakoztatásáért, Sági Tóth Tibor: Ami nem lehet közömbös számunkra, Bátky László: Néhány gondolat, amely a nyilvánosság elé kívánkozik, Komáromi Ressl-Németh János: Néhány megjegyzés és javaslat a népművészeti vita kapcsán, Petrik József: Nagyobb segítséget a népművészettel foglalkozó csoportok számára, Ág Tibor: A népművészet legfőbb ismérvei. Az írások hatására is fokozatosan társadalmi üggyé vált a népművészeti kultúra művelésének felkarolása.
A Csemadok vezetősége a bemutatót követő vitában a helyszínen elhangzott észrevételek, valamint a sajtó hasábjain lezajlott vita alapján igyekezett kiküszöbölni a hiányosságokat. 1957-re, a második országos dal- és táncünnepélyre már módosította az ünnepély műsorának tervezetét, valamint új helyszínt kerestek és találtak a számára, mert a terv kidolgozásánál már a východnái – szlovákiai -, és a strážnicei – csehszlovákiai országos – folklórfesztiválok műsorszerkezetét vette alapul és úgy tervezte a költségvetését.
(Folytatjuk)
