(Fotó: Magyarság Háza, facebook)

A Magyarság Háza gazdag programmal készült a Nemzeti Összetartozás Napjának méltó megünneplésére. Elsősorban az ifjúságot szólították meg,- külhoniakat és anyaországiakat együtt – és az ünnep nevének szellemében választották ki a témákat is.

Már vasárnap elkezdődött az események sora, amikor a gyerekeknek rajzolással, énekléssel, mozgással összekötött interaktív foglalkozást tartottak a Benedek Elek és Pósa Lajos által szerkesztett Az Én Ujságom c. gyermeklapban megjelent mesék, versek, rejtvények felhasználásával.

Hétfőn a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot címmel dokumentarista előadást mutatott be, amely a fiatalok saját történeteiből született.

Simon Attila történész az etnográfiai térkép előtt (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Ugyancsak az Osonó fogja össze szakmailag a Magyarság Háza szervezésében a június 5-ig tartó I. Kárpát-medencei Diákszínjátszó Találkozót, amelyen Felvidék, Erdély, Vajdaság, Szlavónia és Magyarország csoportjai szerepelhetnek a nagyközönség előtt, és ami még fontosabb: megismerhetik egymást, kicserélhetik szakmai tapasztalataikat.

Rendhagyó történelemórákról is gondoskodott a Magyarság Háza: Simon Attilát, a felvidéki Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatóját kérte fel, hogy a népszerű Akvárium Klubban, a diákok nagy száma miatt két egymást követő órában tartson előadást Trianonról.

Megnyugtató volt látni, hogy a programban előkerült a név, és az előadásban mind az a hozzá fűződő történelmi tudnivaló, amiért június 4. a nemzeti összetartozás napja nevet (is) kapta.

Simon Attila bevezetőjében rögtön leszögezte, hogy Trianon nem csupán egy a fontos történelmi események között, fogalmával és következményeivel azok is találkoznak, akik nem érdeklődnek különösebben a történelem iránt.

A történész a területi, lélekszámbeli és gazdasági veszteség rövid összefoglalása mellett hangsúlyozta – a fiatalok számára talán érzékenyebb – kulturális veszteség tényeit, kivetítve Kolozsvár, Pozsony, Szabadka, Kassa városképét, Székelyföld tájképét, és minden város legfontosabb, legismertebb jelképeit, például Kassán a Szent Erzsébet dómot, Rákóczi emlékházát, Márai szobrát, s megemlítette, hogy a Bánk bán első színházi előadását is Kassán tartották.

Így hozva közel a veszteség érzését, az előadó már rátérhetett a történelmi tényekre is. Arról beszélt, hogy már az I. világháború előtt várható volt, hogy a történelmi Magyarország nem marad érintetlen, annyira erősek voltak a nemzetállami törekvések a térségben. De azt senki sem gondolta, hogy ilyen rosszul jön ki hazánk a háborúból, mert az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása nem szerepelt eredetileg a háborús célok között. Németország meggyengítése érdekében kellett megszüntetni a szövetségest, s egyúttal megerősíteni az angolokkal és a franciákkal rokonszenvező államokat.

Hatalmi változások Közép-Európában (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Míg a korábbi századok béketárgyalásain a vesztesek szempontjait is figyelembe vették, az I. világháborút követően ez nem történt meg. Mindig Csehszlovákia javára döntöttek, pedig az etnográfiai térképen éles a nyelvhatár. Azt nézve Csallóköz, Gömör, Kassa magyar maradhatott volna, de mindenütt a folyók és a vasútvonalak döntöttek. Simon Attila ezzel kapcsolatban cáfolta, hogy az Ipoly mint hajózható folyó szerepelt volna a jegyzőkönyvekben, mint ahogy a pletykák közé sorolta azt is, hogy Clemenceau felvidéki magyar menye miatt nem szerette a magyarokat.

Összegzésként a történész Trianont, mint nemzeti tragédiát sok-sok hétköznapi ember tragédiájaként írta le, a lezárt határokat, a menekülteket, az újra kezdett életpályákat említve, de ezeket már múltként kell kezelni, nem rávetítve a jelenre.

Szerinte többet kell foglalkozni a jelennel és a jövővel, olyan viszonyokat kialakítani a szomszédos országokban, amelyekben egyenrangúak a magyarok.

Itthon nem szabad skanzenként tekinteni a határon túliakra, mert ugyanolyan hétköznapi emberek mint mi, azzal a többlettel, hogy két nyelvben és két kultúrában otthonosak.

A tudósítás műfaji szabályait megszegve ezen a rendhagyó napon, engedtessék meg annyi megjegyzés, hogy a jelennel és a jövővel való foglalkozás mellett megfér a múlt ismerete, mert „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék”. Higgyünk Vörösmartynak!

Kapcsolódó cikkek