A romániai Terbete Néptáncegyüttes (Fotó: Tökölyi Angéla)

A bodrogközi Borsiban, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg június 15-én a „Tokaji Fesztivál – Rákóczi Európája” című kulturális programot, amely néhány éve immár fesztivállá nőtte ki magát.

A gazdag programot felvonultató rendezvényt Kassa Megye Önkormányzatának elnöke, Rastislav Trnka fővédnökségével a királyhelmeci székhelyű Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet, a Kassa Megyei Önkormányzat Kulturális Intézménye és a település önkormányzata szervezi meg minden év júniusában.

A rendezvény eredeti, megszokott helyszíne a Rákóczi-kastély udvara, de a felújítási munkálatokra való tekintettel az idén a kastély szomszédságában lévő sportpálya adott otthont az eseménynek. A tikkasztó hőségben zajló programokra ellátogatók szinte cserélődtek a helyszínen, mert egy teljes délutánt elég nehezen lehetett a szabadban tölteni a több mint harminc fokos hőségben, bár a kulturális programok színes kavalkádját felvonultató rendezvényen minden adott volt a felfrissüléshez is.

Pihennek a néptáncosok (Fotó: Tökölyi Angéla)

A rendezvényt délután háromkor nyitották meg a szervező intézmények képviselői, majd azt követően a Magyarországról, Lengyelországból, Romániából és Kárpátaljáról érkező borlovagrendek bemutatkozására került sor. A kulturális programok sorát a már felsorolt országokból érkező néptáncegyüttesek és az Arasinda Török Népzenei együttes nyitotta.

A rendezvény sztárvendége Kovács Kati Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész volt, aki már nem először járt Borsiban. Az est további műsorszámaként Buranowski szlovák énekes és a bodrogközi Metro zenekar lépett színpadra.

Az esti előadásokat sajnos az előző napi irtás ellenére is némileg beárnyékolta a szúnyoginvázió, de ennek ellenére is voltak, akik a program végéig kitartottak.
A rendezvény kulturális részén kívül számos kísérőrendezvény színesítette a tokaji fesztivál programját.

A tokaji borokat és a helyi ételkülönlegességeket felvonultató gasztronómiai élmény sem maradt el, volt ízvilág és borok kavalkádja, valamint hazai termékek vására is. A szervezők a gyerekek szórakoztatásáról is gondoskodtak, népi játékok parkja, ugrálóvár és számos érdekesség várta őket.

Helyi ízek kóstolója (Fotó: Tökölyi Angéla)

Volt fafaragás, kosárfonás, kovácsmesterségek bemutatója, régi mesterségek, családi alkotóműhelyek, népművészeti egyesületek bemutatkozása, és a bodrogközi Ticce alkotóművészek társasága is bemutatkozott a környékbeli fotósok munkáiból készített kiállítással.

A Tokaji Fesztivált Kassa megye a kiemelt rendezvényei között tartja számon, de a megye támogatásán kívül a hazai kisebbségi KultMinor Alap, a magyarországi Bethlen Gábor Alap, a Csemadok, Nagykapos városa és számos környékbeli település és vállalkozó, valamint megyei képviselők anyagi támogatását is élvezi a rendezvény. Elmondható, hogy szervezőként a Zvolenszky Gabriella által vezetett intézmény, a falu önkormányzata és minden segítő a hőség ellenére is derekasan helytállt, és mindent megtettek a rendezvény sikeréért.