Párkányban áll a Štúr-szobor, s pár napja Štúrovo–Párkány himnusza is megszületett! Az alkotó és a város atyja egy fotón, mögöttük az egyik kórus, valamint tehetséges énekesek. S már a legfőbb hírek között szerepel, hogy a városnak van himnusza!
Mert valaki megírta (feltehetőleg rendelésre) Štúrovo–Párkány himnuszát, ilyen még nem volt Szlovákiában! Vagy csak én nem olvastam volna róla? Dalt ugyan már írtak szülőfaluról, szülőföldről, de himnuszt… Méghozzá két nyelven, vagyis két névvel „tisztelve” a várost! Még örülhetnénk is, ha nem a város két(?) neve lenne a poén.
Csak egyet nem értettem az első pillanattól fogva, miszerint szeretlek Štúrovo, magyarul szeretlek Párkány? Most akkor melyiket szereti, aki megírta, meg aki majd énekli?
Ezzel kapcsolatban álljon itt egy rövid visszapillantás a város múltjába: A települést a török idők előtt Kakath és Parkan néven is említik. A Kakath név a kakas főnévből származik. A törökök a települést elfoglalva várat (castellum) építettek itt és a Dsigerdelen Parkan (= zsigerlyukasztó erőd, vagyis az ellenség májába lyukat fúró vagy ékelődő erőd) nevet adták neki. A modern etimológia szerint a török parkan szó viszont a német eredetű régi magyar „elővár” jelentésű párkány átvétele, és így közeli rokonságban van a köznapi értelemben vett „párkány” szóval. Valószínű, hogy végső soron azonos a perzsa nyelvből származtatott barbakán kifejezéssel.
1948-ban a városra rákényszerítették a szlovák nemzeti mozgalom vezetőjének, Ľudovít Štúrnak a nevét, azaz szlovákul Štúrovónak nevezték el – jóllehet Štúr sohasem járt Párkányban. Szlovák hírességekről elsősorban magyarlakta települések kaptak új nevet.
A volt Esztergom megyében, a Duna mentén, a bazilika árnyékában szelíden meghúzódó városkának tehát volt tisztességes neve, melyet az itt és a környéken születettek ma is magától értetődően használnak. Hiába volt a kényszerítés, mert nekünk, és reméljük magyar utódainknak is mindig Párkány marad. Az új nevet 1948-ban a kommunista rendszer hozta a városra, ahogy a többire is. A rendszer ugyan megszűnt, de az emberei, azok utódai maradtak. Jogosan adódik tehát a kérdés, hogy a kétnyelvű „himnusz” melyik névnek hódol?
S ha már himnusz, nézzük mit is ír erről a Wikipédia: „A himnusz eredetileg vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalma(ka)t dicsőítő, hozzá(juk) segítségért fohászkodó, imaszerű lírai műfaj. Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy az Isten dicsérete, megnyerése és magasztalása. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető. Közeli rokona az irodalmi ima műfaja.”
Himnusza van egy országnak, nemzetnek, melyet annak államfői elfogadnak, s attól kezdve hivatalossá válik. Ám akkor hogy is van ez a párkányi himnusszal? A város polgármestere a nyilvánosság elé állt, s elfogadta a himnuszt? Mert erről szól a hír!
Településekről inkább dalt szoktak írni, s ha fülbe mászó, olykor éneklik. Ilyen volt a Mária-Valéria hídról a megnyitása után született, ma is kedvelt dal, az „Add kezed a másik partról” kezdetű, melyet neves művészek énekelnek. Mindezen elgondolkodva rájön az ember, hogy ilyesmi csak annak az agyában születhet, aki nem járatos a történelemben, honismeretben, és nem ezen a tájon született. Igazán csak az szeretheti a szülőföldjét, faluját, városát, aki igyekszik megismerni, tiszteletben tartani annak múltját, mint az őseink hagyatékát.
Sokunk számára érthetetlen ez a városi kétnevű himnusz. Nem vonjuk kétségbe az alkotó jó szándékát, mellyel talán a tiszteletét akarta kifejezni az itt élők iránt. Viszont akkor illő lenne megismerni az itt élő, itt született emberek és a város múltját is.
Mert a himnusz egy szakrális dolog, csakúgy mint Esztergom, (mely a miénk is, hiszen mindig összetartoztunk, amíg erőszakkal szét nem szakítottak) a bazilikában minden ünnepen megszólaló harangszó, s a városból naponta Párkányban is hallható (Trianon emlékére) tárogatón megszólaló, ősi magyar himnusz, a Boldogasszony Anyánk…. és a szívünkig ható többi ősi magyar dallam…
Ezt nem lehet túlharsogni Štúrovo–Párkány himnusszal. S ha ez egy valóban jó szándékból született dal, akkor nem kellett volna himnuszként beterjeszteni – s akkor a Štúr-szobor után az első gondolatunk nem a provokáció gondolata lenne.
Talán méltóbb lett volna, ha a nemzetközi Duna-napon bemutatott dalnak (így inkább le tudom írni) az összetartozás, a kézfogás lett volna a témája, s a város dala pedig a városi napokon debütált volna, mélyebb tartalommal.
