(Fotó: Média Komárno)

Csütörtök délután hivatalosan is átadták a komáromi víztorony szomszédságában található pihenőparkot. A fejlesztések egy része szponzori támogatással, jelentősebb része pedig a Komárom városának költségvetéséből valósult meg.

A sikeres pályázat keretén belül a tavalyi év végén 14 ezer eurós támogatást kapott a város a Szlovák Takarékpénztártól, aminek köszönhetően kültéri edzőgépeket helyeztek ki a hajdani Ráckert területére. A cél az aktív kikapcsolódás biztosítása az idősebbeknek és a fiatalabbaknak egyaránt – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

A fejlesztés teljes költsége közel 50 ezer euró, amihez jelentős részben Komárom város biztosította az anyagi forrást, illetve a kivitelezési munkákba a vízgazdálkodási vállalat is besegített, hiszen a víztorony a KOMVaK vállalat és a város közös szimbólumának minősül.

A fitneszgépek megvásárlásán és üzembe helyezésén kívül sikerült rendezni a víztorony környékét is, eltávolították a víztorony külsejét csúfító falfirkákat, új szeméttárolók, padok kerültek kihelyezésre.

(Fotó: Média Komárno)

A város emblematikus építménye végre este is megcsodálható, hiszen Ruman Patrik képviselő javaslatára megvalósult a víztorony megvilágítása is, valamint kamerarendszert szereltek fel a környék biztonságossá tétele és felülegyelhetősége érdekében.

Ugyancsak a napokban fejezték be a szomszédos járdaszakasz felújítását, melyen kényelmesebben lehet eljutni a pihenőparkba.

A Ráckert valamikor a komáromi labdarúgás otthona volt, innen indult 119 éve a KFC. Ennek emlékét egy korábban elhelyezett tábla hirdeti, most pedig Szénássy Tímea képviselő javaslatára egy teqball pályát helyeztek ki, ahol a focilabdával lehet zsonglőrködni.

„Az elsődleges cél az volt, hogy a víztorony és környéke ismét kellemes, aktív pihenőövezetté váljon, kikapcsolódó szépkorúakkal és családokkal népesüljön be. A nemrégiben átadott Rózsakert mellett egy másik lehetőséget biztosító hely, ahol aktívan kikapcsolódhat a család minden tagja. A szervezett sportélet, a klubok támogatása mellett fontos cél, hogy minél több komáromi mozogjon az egészséges életmód érdekében” – mondta Keszegh Béla polgármester.

Az 1902-ben épült romantikus stílusú, 28 m magas víztorony a város egyik legmagasabb pontján helyezkedik el. Az épület eredeti külsejével ma is üzemképes, 500 köbméter víz tárolására alkalmas.