A mendemonda szerint – bár ki tudja, talán igaz is volt – még Csehszlovákia szocialista idejében azért kellett a Szlovák Nemzeti Tanács épületét a pozsonyi vár mellé felépíteni, mert az akkori házelnök, Viliam Šalgovič elvtárs szerint nem lehet a szocialista nép képviselőinek a székhelye alacsonyabban, mint az elnyomók székhelye.
Ez ugyan nem egészen stimmel, mert a vár ennek ellenére némileg magasabban van – na de képzeljük csak el az elégtételt, hogy a szocialista (akkor még nem ősszlovák) nép szimbóluma ott dacol az utálatos elnyomókkal szemben, s hirdeti ország-világ előtt a nép (azaz pontosabban: a kommunizmus) győzelmét.
Igaz ugyan, hogy az ilyen elképzelés eléggé primitív és kicsinyes, csak sajnos vannak, akikben túlteng a gátlás (lásd az ősszlovákság fogalmát, Svätopluk királyságát, stb.), ezt tetézte annak idején Šalgovič elvtárs kommunista magasabbrendűséget leszögezni óhajtó „eszmefuttatása”.
Akkoriban ujjunkkal a homlokunkat kopogtatva jót nevettünk ezen, hiszen történelmi nagyságot, méltóságot nem lehet földrajzi magaslatokkal összehasonlítani. Na de jól van, legyint ilyenkor a józan ember, ki-ki a maga módján.
Az ám, csakhogy meglett a precedens! Ugyan ezelőtt is akadt példa rá, tehát nem egyedi eset ez még Szlovákiában sem. Mi több, folytatás is akad. Fényesen bizonyítja ezt Šalgovič elvtárs utódja, Danko, a mostani szlovák parlament főnöke. Miután a parlament épülete sikeresen olyan magasan van, megközelítőleg legalább, mint a régi királyi székhely, tovább kéne tetézni ezt a nagyszerűséget, juthatott eszébe Dankónak, akinek ezért minimum szobor járna.
Svätoplukkal, a némileg félresikerült lovas szoborral nem egészen jött be, mivel Svätopluk legfeljebb törzsfőnök volt, király azonban nem, viszont az ősi ellenségnek akkor is (vagy épp azért?) meg kéne fricskázni az orrát, bizonyítandó a saját nagyszerűségüket, s ebben a diszciplínában akadnak bajnokok. Mit nekünk ezeréves magyar államiság, tudunk mi jobbat! A nyertest olimpiai mércével is bizonyítani lehet. Egyszerű ez: egy hatalmas zászlórudat kell a parlament épülete elé állítani, hogy mindenki lássa-tudja, hol van.
Ilyen kutyamód kijelölt határ több is akad, legutóbb Párkányban sikerült, amikor szobrot kapott az, akinek egyébként semmi köze a városhoz. Ez a pozsonyi monumentum pedig biztosan beárnyékolja a tényt, hogy a parlamentből is jól látható Szent Márton-székesegyházban magyar királyokat koronáztak, akik mellesleg a szlovákok királyai is voltak, s amilyen gyarlók voltak (a királyok), nem tettek különbséget kizsákmányolásuk és elnyomásuk során a nemzetiségek között.
Danko házelnök azonban megtalálta a módját, hogyan kell erre visszavágni: magasabb zászlórudat építtet a parlament elé, mint amilyen a budapesti parlament előtt áll. Három méterrel magasabbat! Ez aztán igen! Legény a talpán ez a Danko! Mint az olimpián: magasabb lesz, azaz nagyobb, jobb és még nem tudni, milyenebb, talán gyorsabban is sikerül odatelepíteni, mint annak idején a budapesti zászlórudat. Dankónak jár az aranyérem.
Hogy ez most presztízs kérdése, személyes elégtétel, utólagos mindenáron-bizonyíték, vagy mi, meg hogy ez miért jó, vagy mire jó, azt talán a Šalgovič elvtárs nyomdokaiba lépő Danko házelnök tudja, ha tudja – ki tudja. Csak valahogy szánalmas ez az egész. És nevetséges.
