A Saláta Kornél futballtábor csapata (Fotó: Berényi Kornélia)

A Párkányi Városi Sportegyesület ötödik alkalommal szervezte meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő utánpótlás futballtábort, ahová az idei évben hatvannégy fiút vonzott Saláta Kornél neve.

A Párkányhoz közeli Garamkövesden született sztárfocista szintén a városi klubban kezdte pályafutását, ma a Szombathelyi Haladás játékosa. A harmincnégy éves, negyvenszeres szlovák válogatott védő sikerekben bővelkedő pályafutása során szerepelt a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában.

Tavasszal egy mérkőzésen keresztszalag-szakadást szenvedett, sérülése miatt jelenleg nem léphet pályára. Ezt a lábadozási időt arra használta fel, hogy szülőföldjén hasznosítsa tudását. Így a gyerekek közt, a párkányi sportpályán töltötte napjait, és négy korosztály csoportját lelkesítette jelenlétével. Molnár Gábor edző, a tábor szervezője és vezetője elmondta, hogy Saláta Kornél nevének vonzereje már június végén telt házat eredményezett a tábor életében.

Saláta Kornél a párkányi táborban (Fotó: Berényi Kornélia)

Az egyhetes focitáborban délelőtt és délután is tartottak edzést, de általános mozgásfejlesztés is folyt, valamint játékok, melyeket hazai és esztergomi animátorok vezettek. „A korcsoportok szerinti foglalkozások más-más tréninget igényelnek, a legkisebbek az alapokkal ismerkedtek, míg a nagyobbak összetettebb és lépcsőzetes feladatokat kaptak. A kamaszok már türelmetlenebbek, szívesen ívelnének fölfelé, a kötelező lépcsőfokokat átugorva. Ez viszont nem vezetne eredményre, hiszen tudjuk, hogy az ismétlés a tudás anyja. Fontos a fokozatos haladás, ami fokozza az ügyességüket” – mondta az edző.

A tábor célja, hogy a fiúk megszeressék a labdát, a labdajátékot, a mozgás örömét. A futball csapatmunkát, egymásra figyelést és önfegyelmet kíván, mely jó irányba tereli a fiúk jellemét. A Párkányi Városi Sportegyesület népszerűségét is növeli a tábor, az edzők örömmel veszik, ha a fiúk a klubban növekednek és fejlődnek focistává, miként Saláta Kornél. A szerény és halk szavú sztárfocista elmondta, hogy mind a négy csoportban látott ügyes, rátermett és ígéretes tehetségeket. Tehát lesz utánpótlás!

Barátságok születnek és erősödnek (Fotó: Berényi Kornélia)

A focitáborba a régió legtávolabbi falvaiból és a szomszédos járásból is érkeztek 7–12 éves gyerekek. Az ünnepélyes táborzárón jutalomban részesültek azok, akik kimagaslóan teljesítettek, de senki nem ment haza üres kézzel. Saláta Kornél az aláírásával ellátott labdákat ajándékozott a fiúknak.