(Fotó: www.hellovidek.hu)

Szeptembertől többet keresnek majd a pályakezdő pedagógusok. Az erről szóló törvénymódosítást az SNS kezdeményezte, Zuzana Čaputová köztársasági elnök pedig ellátta kézjegyével.

„Szeptember 1-jével 9,5 százalékkal emelkednek a bértarifák, az emelések összege a szakmai gyakorlat idejétől is függ. Az egy-nyolc éve a pályán lévő pedagógusok fizetése 0,25, a 9-40 éve tanítóké 0,5 százalékkal nő” – magyarázta Eva Smolíková (SNS), a javaslat előterjesztője. Az emelések megmutatkoznak a bérkiegészítésekben, például az osztályfőnöki pótlékban vagy a túlórák után járó jutalmakban is.

Az SNS a pályájuk elején lévő főiskolai oktatók és kutatók bérének emelését is javasolta.

„Szeptember elsejétől 8,7 százalékkal emelkedik a főiskolai oktatók, valamint a fejlesztés és a kutatás területén tevékenykedő alkalmazottak bére. A következő lépésben, 15 év szakmai gyakorlat után átlagosan 2 százalékkal, 32 év után pedig átlagosan 3 százalékkal emelkedik a fizetésük” – tette hozzá az SNS. Emelkednek a doktori ösztöndíjak is, mégpedig 8,7 százalékkal.

A törvényben szereplő átmeneti rendelkezés kizárja az érintett munkavállalókra vonatkozó fizetési fokozatok alkalmazását a 2019. szeptember 1. és december 31. közötti időszakban.

„A javaslat egyértelműen meghatározza, hogy a törvényben foglaltak szerint kell eljárni a megszabott időszakban” – fogalmaztak az előterjesztők. 2020. január 1-jétől új jogi rendelkezés várható, amely előirányozza az új bértarifákat, „mivel a kollektív megállapodás alapján a valorizáció 10 százalékának összegét a magasabb alapbérből számítják ki.”