Bény község, az egykori Esztergom vármegyei település ma a Garam mente turisztikailag is legismertebb és leglátogatottabb faluja. Maga a település egy mai napig feltáratlan, felbecsülhetetlen értékeket rejtő szakrális központ. A községet körülvevő avar kori körsáncok, a két műemlék, a kéttornyú román stílusú templom és rotunda, (melyek a magyar értéktárba is bekerültek) a sáncok alatt húzódó zarándokhely, melyet népiesen csak „bényi kutacskának”, Szentkútnak neveznek, ahonnan a még vagy 20 km-re fekvő esztergomi bazilikát is látni, egy csodálatos földrajzi fekvésű terület.
A falun kívül eső, fák övezte búcsújáróhely 1990 óta ismét zarándokhely lett. A kegykápolna a XX. század elején épült. Ajtaja felett tábla hirdeti az adományozók nagylelkűségét. A kegykápolna közelében balról van a szent kút. A térség két oldalán a keresztúti stációk: szobrok és képek, melyeket egykor a környékbeli falvakból ide zarándokló hálás hívők adományoztak.
Egykor jelentősebb távolságból, gyalog és kocsikkal, proseció kíséretében Mária-lányok hozták erre a szent helyre a Mária-szobrot.
A legenda szerint Szent László király a sáncba szúrt kardjával vizet fakasztott szomjazó katonái részére. A történet szerint, ahogy kihúzta kardját a földből, a Szűzanyához fohászkodott. Ezután csoda történt, a kard helyén víz tört fel, mellyel a katonák és lovak a szomjukat olthatták. A monda szerint egy helyi földbirtokos a XIX. században be akarta temetni a forrást, de az újra és újra előtört. A földbirtokos állatai e cselekedet miatt elpusztultak, a földbirtokos pedig e csodát megélvén vallásos életre tért, és felépíttette a Szűz Mária kegykápolnát a forrás mellé. Ezen a helyen több csodás jelenést is feljegyeztek a régiek. A hely ősi szentély lehetett, s a Boldogasszony-kultusz nem veszett ki a helyiek hiedelméből.
E legenda emlékére ma is minden évben három alkalommal érkeznek zarándokok a kutacskához hálát adni, imádkozni: pünkösdvasárnap, Nagyboldogasszony és Kisasszony ünnepe alkalmából.
E hét végén a szabadtéri szentmisére is mintegy 300 zarándok jött el, főleg a környékbeli falvakból és a Lévai járásból is. A misét a környékbeli egyházfők szolgáltatták, köztük Magyar Károly volt körzeti esperes, akit most vendégül hívtak, mivel múlt év decemberében nyugdíjba vonult a párkányi plébániáról.
A megjelent egyházfők és a helyi plébános, Szalay András itt köszönték meg a volt esperesnek tizennégy évi szolgálatát.
Zarándokok (Fotó: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
Vanda Károly ipolyszalkai esperes prédikációjában elgondolkozásra késztette napjaink emberét, aki keresi a boldogságát, de sokszor nem ott, ahol valóban megtalálhatná. Ma a társadalmi élet minden területén divattá vált a siker, a karrier hajszolása, a talmi boldogság keresése. Vajon Nagyboldogasszony földi életében mivel érdemelte ki a boldog jelzőt, nevet? A hitével, hűségével, kitartásával, s ezeknek az erkölcsi tulajdonságoknak útmutatóul kell szolgálniuk a ma emberének számára.
Idézte Petőfi, Radnóti, Márai sorait, akik egy szebb jövőről álmodtak, mint ahogy a mai és mindenkori népek várják a megváltást. Csak éppen önmagukat nem tudják megváltani a Máriához való hűségben, hitben, szeretetben, kitartásban, egymás iránti tiszteletben.
A mise befejeztével dr. Fóthy Zoltán, a párkányi körzet új esperese szintén kifejezte háláját elődjének, és az egyházzal való szoros együttműködésre kérte a hívőket.
Szalay András helyi plébános csodának nevezte ezeket a zarándokhelyi évi együttléteket, a helyiek szorgalmát, s azt, hogy a hely varázsa, szellemisége ennyi év után is ide vonzza a hívő embereket. Persze akkor lenne igazán nagy ünnep, ha a fiatal generációk, családok is itt találkoznának, ezen a szent helyen, melynek ma is érezni a szakrális varázsát.
