Zenekar (fotó:MA, Felvidék.ma)

A III. Szent István Napok keretén belül 2019. augusztus 16-án, pénteken a Fiatalok a Garam és Ipoly mentéért ifjúsági szervezet táncházat szervezett az ipolysági városháza színháztermében.

A táncház során a talapalávalót a Gereben zenekar húzta.
A rendezvényen a Lévai járás fiataljai vettek részt, legfőképp Zselízről, Ipolyságról és Léváról, a jó hangulat biztosításához és a táncoktatáshoz a Sendergő Gyermek Néptánccsoport tagjai is hozzájárultak.

A szervezők célja volt, hogy a háromnapos rendezvény során az államalapítás ünneplése mellett alkalmat teremtsenek a Garam- és Ipoly menti fiatalok számára a népi hagyományok bemutatására és tanulására is. Az alkalmak fő célja, hogy a fiatal nemzedékeket is nemcsak megismertesse és közelebb hozza, hanem számukra is a mindennapokban megélt élő valóság legyen a néptánc, s ezáltal népi hagyományaink.

Sendergő (fotó: MA, Felvidék.ma)

A közhiedelemmel ellentétben, bár az YZ nemzedék idejének jelentős részét az ún. online kibertérben tölti, mégis nemcsak a rendezvény tapasztalatai által elmondható, megfelelő hozzáállással számukra is lehet úgymond cool a népi tánc és azt körülvevő miliő. Nem kevesebb cél,  mint, hogy a régió fiataljait, aprajait – és nagyjait, az általános iskolás korosztálytól számítva a középiskolásokig megszólításra kerüljenek.

A program megvalósításában a zselízi, lévai és ipolysági gimnazisták játszák a fő szerepet, mint, akik a legjobban és leghatékonyabban tudják kortársaikat megszólítani.

A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.