Fotó: cas.sk

Robert Fico, a Smer-SD elnöke szerint az, hogy a média közzétette Marian K. Norbert Bödör nyitrai vállalkozóval, valamint Peter Tóth volt újságíróval, a szlovák titkosszolgálat (SIS) kémelhárítása egykori főnökével váltott üzeneteit, erőtlen kísérlet csupán arra, hogy eltereljék a figyelmet Michal Truban, a Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko) elnöke kábítószerezéséről szóló információkról.

Fico mindezt abban a videóban jelentette ki, melyet csütörtökön tett közzé a közösségi oldalán.  „Az oligarcháknak, a hataloméhes uraknak és a Denník N szerencsétlen szerkesztőségének ezt a próbálkozását nagyon erőtlen kísérletnek kell neveznem, melynek célja, hogy eltussolják, amit Truban úr művelt” – vélekedett Fico.

A Smer-SD elnöke szerint nem ez az első ilyen eset. Példaként az Antonino Vadalával folytatott állítólagos telefonbeszélgetését hozta fel. Szerinte a média csak azért kapta fel ezt az ügyet, hogy eltereljék a figyelmet az akkori államfő, Andrej Kiska adóügyeiről.  „Ez a telefonbeszélgetés soha nem történt meg, de a cél szentesíti az eszközt” – fűzte hozzá.

A médiában megjelent információk szerint Marian K. és Bödör üzenetváltásában szó esett a szlovák titkosszolgálatról (SIS), a rendőrségről és az ügyészségről is, illetve arról, hogy mely konkrét ügyet melyik ügyésznek kell kapnia. Marian K. megbízásából vélhetően Norbert Bödör nyitrai vállalkozó intézte az újságírók lehallgatását. A vállalkozó, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolását, 2017 októberében állítólag olyan üzeneteket küldött Peter Tóth volt újságírónak és a szlovák titkosszolgálat (SIS) kémelhárítása egykori főnökének, melyek az oknyomozó újságíró személyes adatait tartalmazták.

A Denník N tájékoztatása szerint Marian K. a Smer-SD érdekeit tartotta szem előtt, Kuciak meggyilkolása után pedig aggódott a párt jövője miatt. A portál annak a rendőrnek a feljegyzéseire hivatkozott, aki elemezte a Marian K. és Bödör közötti kommunikáció leiratát. Eszerint Marian K. komoly igyekezetet fejtett ki annak érdekében, hogy kompromittálja és bűnügyekbe keverje Daniel Lipšicet, Igor Matovič (OĽaNO) és Boris Kollár (Sme rodina) parlamenti képviselőket, valamint Andrej Kiska volt államfőt. A Cél (Cieľ) nevű párttal a vállalkozó maga is politikai babérokra is tört.

A kommunikáció egy részét Ján Šanta, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze terjesztette a bazini Specializált Büntetőbíróság elé a televíziós váltók ügyével összefüggésben. Az ügyben Marian K. mellett a Markíza TV volt igazgatója, Pavol R. ellen is vádat emeltek.

Robert Kaliňák, a Smer-SD alelnöke visszautasítja, hogy pártja kapcsolatban lett volna Marian K. vállalkozóval, akit azzal gyanúsítanak, hogy megrendelte Ján Kuciak újságíró meggyilkolását, valamint úgy véli, ha Marian K.-nak befolyása lett volna a rendőrségre, most nem folyna ellene eljárás több ügyben is. Kaliňák ezt a Marian K. és Norbert Bödör nyitrai vállalkozó közti kommunikációról szóló sajtóhírek kapcsán jelentette ki.

„Még azt sem tudjuk, kivel sms-ezett. Ez nem egy, az állam által jóváhagyott ellenőrzés, ahol meg lehetne állapítani, hogy ki kicsoda” – mondta Kaliňák. Leszögezte, hogy sem ő, sem senki más a Smer-SD-ből nem hozható bizonyíthatóan kapcsolatba az üggyel.

A Denník N-ben megjelent, a vállalkozó kommunikációjáról szóló cikket képtelenségnek nevezte. Azt mondta, ha az ellenzék soraiban probléma merül fel, megpróbálják más ügyekkel elterelni róla a figyelmet. Ezzel ő is Michal Truban, a Progresszív Szlovákia és a Spolu koalíciója vezetőjének droghasználatára utalt.

Hangsúlyozta, hogy Marian K. ellen már 2017 augusztusában, az előző rendőri vezetés alatt is eljárás folyt. „Ez még 2017 nyarán volt, vagyis jóval a Kuciak-gyilkosság előtt, amiről szintén a Denník N számolt be. Konkrétan arról, hogy Marian K.-t további ügyekkel is gyanúsítják és több vizsgálat is folyik ellene. És ugyanaz a napilap most azt írja, hogy egy évvel később már az egész rendőrséget ő irányította” – jegyezte meg.

Dušan Jarjabek (Smer-SD) európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, nem veszi komolyan a sajtóban nyilvánosságra hozott kommunikációt. Ezt az egészet a választási kampány részének tekinti. „Bombát készül robbantani a média. Ennek célja, hogy a Smer-SD a lehető legtöbb százalékot veszítse” – mondta a TASR hírügynökségnek.