Peter Pellegrini (Fotó: Teraz.sk)

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Monika Jankovská személyével kapcsolatban „nagyon gyorsan és nagyon világosan” állást foglal, amennyiben bebizonyosodik, hogy nem úgy járt el, ahogy egy állami tisztviselőtől elvárható. A miniszterelnök arra reagált, hogy a rendőrség csütörtökön (augusztus 22.) lefoglalta Jankovská mobiltelefonját. Az államtitkár önként adta át a készüléket a hatóságoknak.

„Nem fogok ítélkezni hiányos információk alapján. Információim szerint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) razziája több személyt is érintett, akiktől elkérték a mobiltelefonjaikat. Ennek alapján ma még nem fogok állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy az államtitkár asszonynak távoznia kell-e, vagy sem. Önmagában az, hogy igényt tartottak a telefonjára, hogy megvizsgáljanak bizonyos körülményeket, még nem jelenti azt, hogy történt is valami” – jelentette ki a miniszterelnök újságírók előtt Garamszentkereszten, a téli stadion pénteki megnyitóján.

„Amennyiben a későbbiekben beigazolódik, hogy az államtitkár asszony valamiféle illegális kommunikációt folytatott K. terhelttel, akkor természetesen állást foglalok majd” – tette hozzá Pellegrini.

A kormányfő elismételte: ebben a pillanatban nem áll a rendelkezésére elég információ. Hangsúlyozta, hogy az ügyben a NAKA jár el, amelynek nincs megkötve a keze, élvezi az ő és az egész kormány támogatását is, hogy úgy járjon el, ahogy kell.

Jankovská neve felbukkant Marian K. állítólagos üzeneteiben. Utóbbit a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsítják.

„Nem nyilatkozunk az ügyben, hogy ne befolyásoljuk, és ne akadályozzuk a nyomozást. A további lépésekről tájékoztatni fogunk” – közölte pénteken Zuzana Drobová, az Igazságügyi Minisztérium szóvivője. Hozzátette: Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter teljes mértékben a bűnüldöző szervekre hagyja a nyomozást.

Alojz Baránik (SaS) parlamenti képviselő szerint az, hogy Jankovská a helyén maradhat, azt a gyanút kelti, hogy a szervezett bűnözés befolyással rendelkezik a bíróságok, az Igazságügyi Minisztérium és a kormány felett, ami egy demokratikusan működő államban megengedhetetlen.

Mária Kolíková volt igazságügyi államtitkár és az alakulófélben lévő Az Emberekért (Za Ľudí) párt képviselője úgy véli, Jankovskának le kellene mondania az államtitkári pozícióról.
A hivatalos tájékoztatás szerint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) csütörtöki akciója bizonyos üzenetek lefoglalására irányult. A rendőrség nem konkretizálta, hogy miféle üzenetekről van szó. A közleményből annyi derült ki, hogy korrupciós bűncselekmények, valamint hivatali hatáskörrel való visszaélés ügyében jártak el. Jankovská önként adta át a mobiltelefonját a hatóságoknak. A rendőrségi akció állítólag kerületi és járási bírókat is érintett.