Vajon nálunk is tért hódítanak a tetőkertek? (Fotó: Praktiker)

Eleddig a város jelentette a legnagyobb fokú elidegenedést a természettől. Beépített terület ameddig a szem ellát, lekövezett, aszfaltozott utak, parkolók és járdák, mesterséges környezet mindenhol. Ezt szakítja meg néhány körbebetonozott szerencsétlen fa, mely fuldoklik a szmogban, és pár zsebkendőnyi tövig lekaszált füves terület, melyet parkolóhely híján lassan birtokba vesznek az autók.

Mindez most megbosszulja magát. Az éghajlatváltozás és a fás, parkosított övezetek beépítése következtében városaink hamarosan forró betonkatlanná válnak. Az előrejelzések szerint 2050-re Közép-Európában olyan lesz az átlagos hőmérséklet, mint most Olaszország középső részein. Stockholm a mai budapestihez hasonló klímára számíthat, Madrid pedig a marokkóihoz hasonló időjárásra.

A Der Spiegel a Plos One szakfolyóirat tanulmányát idézi, amelyben a Zürichi Műegyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan alakul az éghajlatváltozással a világ több mint 520 nagyvárosának időjárása.

A kutatók az évszakok változását, a hőmérsékletet és a csapadék mennyiségét vették a számításaik alapjául és abból indultak ki, hogy a Föld átlagos hőmérséklete 2050-ig 1,5-2 százalékkal emelkedik. A modellezés azt mutatja, hogy három évtized múlva az északi féltekén fekvő mérsékelt, vagy hideg éghajlatú országokra olyan időjárás lesz jellemző, mint ma azokra, amelyek tőlük több mint ezer kilométerrel közelebb esnek az Egyenlítőhöz.
A drámai változások kihatnak a városok infrastruktúrájára is, amire a tervezők nem voltak és nincsenek felkészülve.

Az a veszély fenyeget ugyanis, hogy a klímaváltozással járó szélsőséges esőzésekkel lezúduló nagy mennyiségű víztömegek a nagy települések lebetonozott felületén nem tudnak elszivárogni, a csatornarendszert pedig nem ilyen méretű csapadék elnyelésére tervezték.

A feladat tehát minél több zöldfelület kialakítása, hiszen annak párolgása hűti is a környezetet. Erre nemcsak a földfelület, hanem a házak teteje is alkalmas lenne, erre már sok helyen vannak pozitív példák. Emellett kevesebbet kellene betonozni, hiszen ez az anyag különösen jól tárolja a meleget.

Az éghajlatváltozás immár napi szinten jelen van az életünkben és rendszeresen, egyre erősebben érezteti negatív hatását. A nagy aszályok, árvizek és hőhullámok mára megszokott jelenségekké váltak.

A WWF új jelentése feltárja, hogy az EU tagállamainak helytelen vízgazdálkodási gyakorlata tovább rontja a hosszú, pusztító szárazságok egyébként is súlyos hatásait.

Az utóbbi időben Európa-szerte súlyos aszályok nehezítik meg az emberek életét. Idén nyáron Franciaországban és Németországban a kormányok már vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vezettek be a rendkívüli szárazságok kezelésére. Az aszálykárokat azonban kizárólag a csapadékban bőséges időszakok idején, megelőzéssel lehet érdemben csökkenteni.

Folyóinkért, tavainkért, vizesélőhelyeinkért és felszín alatti vizeinkért is mi, emberek tartozunk felelősséggel. A WWF új jelentése szerint azonban az uniós tagországok nem megfelelő vízgazdálkodása tovább súlyosbítja az aszályok okozta károkat.

A túlszabályozott, szennyezett vagy az ember növekvő vízfelhasználása miatt apadó vízkészletű folyók, tavak élővilágának változatossága csökken, ez pedig még sebezhetőbbé teszi azokat.

A tagállamok ráadásul továbbra is gyengíteni szeretnék a Víz Keretirányelvet – amely uniós jogszabályként vizeink védelmét célozza. A rossz vízgazdálkodási gyakorlatok következtében veszélybe kerül a jövőbeli vízellátásunk, és a vízi ökoszisztémák is sokkal nehezebben fognak megbirkózni az éghajlatváltozással. A WWF jelentése rámutat, amennyiben az egyes tagállamok átültetnék a saját gyakorlatukba a Víz Keretirányelvet, az a helytelen vízgazdálkodást is orvosolhatná. A jogszabály egyik fő feladata az aszályok hatásainak mérséklése, valamint annak biztosítása, hogy az édesvízi ökoszisztémák kellőképpen tudjanak alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, és száraz időszakokban is jó minőségű vizet tudjanak biztosítani.

A legfrissebb adatok alapján már kontinensünk legészakibb országai – például a Baltikum államai vagy Svédország – is ki vannak téve a szárazság pusztításának. Ennek ellenére Európa vízkészleteire nem vigyázunk kellőképpen: 60 százalékuk jelenleg sincs jó ökológiai állapotban, ráadásul nincs olyan európai folyó, amelyet ne szabdalnának fel duzzasztógátak. Pedig az aszályok és hőhullámok azokat az édesvízi ökoszisztémákat sújtják leginkább, amelyek nem egészségesek.

Az aszálykárok csökkentésére azonnali és hatékony intézkedésekre van szükség, hiszen az nemcsak a mezőgazdaságra, az élelmiszerellátásra, hanem szinte életünk minden területére kihat. Az öntözés vagy a mesterséges víztározók építése ma már nem elégséges megoldás (tavaly több nemzetközi példából is láthattuk, hogy tartós aszály esetén a legkomolyabb víztározók is kiszáradhatnak).

Valódi megoldást a szakemberek szerint az aszályra való felkészülésben az hozhat, ha biztosítjuk vizesélőhelyeink jó állapotát. Az árvizek, belvizek azonnali elvezetésére törekvő gyakorlatot vissza kell szorítani, ehelyett a csapadékosabb időszakokban az árvizekkel érkező többletvizet élő rendszerekben kell visszatartani.

A vizet akkor kell elraktározni, amikor bőségesen rendelkezésre áll. Egyre több olyan helyet kell biztosítanunk, ahol kisebb tavak, vizesélőhelyek, erdők, gyepek szivacsként szívhatják magukba a többletvizet. Ezzel csökkenthetjük az aszályok súlyosságát, miközben új életet adhatunk tájainknak és új gazdasági lehetőségeket fedezhetünk fel.