A táborozók 2016-ban a bényi Kézművesházban (Fotó: Nagy D. Csilla/Felvidék.ma)

Magyar családok fognak össze a felvidéki Sólyom Gyermekei Központ nyári táboráért a szeptember 22-én szervezendő jótékonysági gálaműsorral.

A rendezvényen, ahol megindítják a gyűjtést, köszöntőt mond dr. Ferencz Orsolya miniszteri biztos, Józsefváros önkormányzati képviselője. A  védnökséget Pongrácz Vilmos, a nagykágyai Pongrácz Alapítvány elnöke vállalta.

A Sólyom Gyermekei Polgári Társulás szervezésében öt országból érkeznek Felvidékre magyar gyermekek nyaranta – többnyire hátrányos helyzetű fiatalok – egy-egy hétre pihenni. 2015 óta a tábor lakóit a Csata községben működő Baross Gábor Alapiskola osztálytermeiben, matracokon tudták elszállásolni. A szervezők elhatározták, hogy állandó helyet keresnek a Kárpát-medencéből érkező gyermekek nyári táboroztatásához.

A tervek szerint szeretnék megvásárolni a felvidéki Zalaba község közigazgatása alatt álló, közel négyhektáros területet.

Ehhez kíván segítséget nyújtani az a jótékonysági gála, melyet a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Klasszikus Színházért Alapítvány, a Turay Ida Színház, a Bánffy György Kulturális Szalon, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a közreműködő szereplők hoztak létre.

2016-ban mi is meglátogattuk a táborozókat, akkor a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás 55 gyermeket táboroztatott augusztus 13. és 21. között Csatán. A tábor nyitóeseményeként a gyerkőcök a Kormorán együttes gútai koncertjén vettek részt. A gazdag építészeti és szellemi hagyományairól híres Bénybe is ellátogatott a gyermekcsoport. Erről Nagy Dániel Csilla tollából ITT olvashatnak.

2018-ban Kendy Éva és Farkas Péter, az MTVA, a Szlovák Televízió magyar adása, valamint a hirek.sk felvidéki hírportál munkatársai kisfilmet készítettek a táborozásról, amikor Zselízen jártak. Ez ITT tekinthető meg.

Az idei jótékonysági műsorban, mely szeptember 22-én, vasárnap 15 órakor kezdődik Budapesten a Turay Ida Színházban (Cím: 1089 Budapest, Kálvária tér 6.), közreműködnek:

Balázs Vivien mesemondó Felvidékről, Bábiné Szottfried Gabriella, Bábi Anna, Bártfay Emese polgármester Monokról, Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Turay Ida Színház örökös tagja; Bozsó József színész, rendező, koreográfus; Bódi Barbara színésznő; Czuczku Enikő énekesnő; Darvasi Cecília; Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója; Demeter Rozina; Grace Goulding; Homonnay Zsolt színművész, énekes; Horváth Mónika ének – Testnevelési Egyetem, Tehetséges Fiatalok Műhely; Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész; Kathy-Horváth Lajos érdemes és kiváló hegedűművész; Kis-Henézi Dóra; Koncz Tímea; Martonovics Bernadett; Maczkó Fanni versmondó Felvidékről; Magyar Réka; Márton Darvasi Mila; Márton Darvasi Nina; Nagy Diana; Nédó Olga Kölcsey Ferenc-díjas hegedűművész; Papadimitriu Athina Jászai Mari-díjas színművész; Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színművész; Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász; Sinkó Olivér; Varga Zsombor; Vargáné Kopacz Mária; Vigvári Vanda; Zsákovics László énekes Felvidékről, valamint a Turay Ida Színház tánckara. A gálaműsorban láthatóak lesznek Hampel Katalin öltözetei.

A műsorvezető Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Magyar Arany
Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett elnöke és Takács Bence Ervin előadóművész, a TV2 műsorvezetője lesznek. Mindenkit szeretettel várnak.  A gálaműsor egyébként ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A rendezvényre regisztrálni a http://bit.ly/SolyomGyermekei link címen lehet. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Az adományokat a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége OTP 11704007–22040932 számlaszámán fogadják. A közlemény rovatban kérik feltüntetni: „Sólyom Gyermekei”.