Az idei ősszel is utazásra bátorítja a középiskolásokat a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a diákok az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar iskolájába látogassanak.

A Rákóczi Szövetség által meghirdetett pályázatra bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhet.

A pályázat feltétele, hogy az utazó csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen október 23-hoz kapcsolódóan.

Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség – az utazásban résztvevő diákok számától és a megtett távolságtól függően – akár 300 ezer forint utazási támogatást ajánl fel, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

Az online pályázati adatlapok beérkezésének határideje: 2019. október 1. (kedd).

Örömmel közölhetjük, hogy a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja az idei évben már több mint 15 ezer középiskolásnak teremtett lehetőséget utazásra.

További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján  itt található.