Fotó: TASR

Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár a nyilvánosság és a média nyomására mondott le államtitkári posztjáról, miután a rendőrség elkobozta a mobiltelefonját. Jankovskát azzal gyanúsították, hogy visszaélt a hatalmával. Most azt is megtudhattuk, mi volt a közvetlen ok.

A Pozsonyi Kerületi Bíróság bírója, Peter Šamko a Jogi levelek című portálján ugyanis közzétett egy határozatot, mely szerint büntetőeljárás indult, melyben Jankovskát azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzért befolyásolta a bírósági határozatokat a Kuciak-gyilkosság miatt letartóztatott Marián Kočner javára, függetlenül attól, hogy mi volt az igazság. Bár a határozat, amelyre a Denník N hívta fel figyelmet, közvetlenül nem nevezi meg Jankovskát, az összefüggésekből egyértelmű, kire gondol.

„Az igazságügyi tárca közelebbről nem azonosított alkalmazottja legkésőbb 2017 szeptemberétől minimum 2018 májusáig Pozsonyban és más meghatározatlan helyeken egyelőre még azonosítatlan elkövető utasításai alapján törvénytelenül befolyásolta a Pozsonyi V. Járásbíróság döntéseit a bíróság közelebbről meg nem határozott bírójánál, aki ezt követően az utasításai alapján az elkövető javára döntött, tekintet nélkül a tényállásra” – olvasható a határozatban.

A Denník N emlékeztet arra is, hogy a rendőrség Jankovskán kívül a Pozsonyi V. Járásbíróság bírójának, Jankovská korábbi beosztottjának, Zuzana Maruniakovának is elkobozta a mobilját.

Nyilvánvaló tehát, hogy a határozatban a Markíza-váltók ügyéről van szó, amelyben Maruniaková Kočner javára döntött, aki tulajdonképpen a határozatban említett azonosítatlan elkövető, mivel a rendőrség a Threema alkalmazáson keresztül zajlott beszélgetései alapján kobozta el a szóban forgó mobilokat.

Maruniaková a váltóügyben 8,5 millió eurót ítélt meg Kočnernak anélkül, hogy a váltót megvizsgáltatta volna. Kijelentette, mivel Pavol Ruskónak, aki állítólag Kočner váltóit 2000-ben aláírta, nincs ellenvetése a valódiságukat illetően, neki nincs mit megvizsgáltatnia. Valójában azonban a váltókat a Markíza televíziónak kellett kifizetnie, amelynek Rusko akkoriban az igazgatója volt, mivel neki magának már nem volt pénze.

A rendőrség azzal gyanúsítja Jankovskát és Maruniakovát, hogy eljárásukkal megsértették a bírókról szóló törvényt, miközben ebben különböző módon a bírósági szerveken kívüli közelebbről meg nem határozott személyek is részt vettek, és ezért a törvénytelen eljárásért a szóban forgó azonosítatlan bíró, a közelebbről azonosítatlan igazságügyi minisztériumi alkalmazott, valamint további egyelőre azonosítatlan személyek kenőpénzt kértek és kaptak készpénz formájában, illetve egyéb előnyöket az elkövetőtől és más személyektől, akik a szóban forgó bírósági eljárásokban érintettek voltak és az elkövetővel azonos módon jártak el.

Jankovská e hét elején jelentette be, hogy lemond az államtitkári tisztségéről arra a „mediális cirkuszra” hivatkozva, amely szerinte „mélyen érinti a családját, a fiait, az anyját, akiknek semmi közük sincs a politikához”. Újfent tagadta, hogy Kočnerrel kommunikált volna. „Nem ismerem őt, nem kommunikáltam vele sem személyesen, sem pedig másokon keresztül” – jelentette ki Jankovská, hozzáfűzve, hogy mediális eszközökkel kivégezték őt.