Szijjártó Péter (Illusztráció. fotó: mti)

A magyar gazdaság mára a rekordok időszakát éli, az európai uniós tagországok közül a leggyorsabb növekedési ütem Magyarországé – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Jászberényben.

Szijjártó Péter a vasárnapig tartó kilencedik Jász Expo és Fesztivál megnyitóján köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ma 5,1 százalékos a gazdasági növekedés. Hozzátette: a magyar export is évről évre rekordot dönt: Magyarország a lakosságszám tekintetében a 92. helyen áll a világban, exportteljesítményben pedig a 34. helyen.

Mindez azt mutatja, hogy a magyar emberek szorgalma, szaktudása és a beruházók bizalma nyomán előállt az a helyzet, hogy a világpiacon a legversenyképesebb termékek és szolgáltatások közé tartoznak a magyar emberek által előállítottak

– mondta.

Magyarországon a rendszerváltozás óta most a legalacsonyabb a munkanélküliség, és ebben jelentős szerepet töltenek be a jászberényi vállalatok. Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar emberek által Magyarországon előállított termékek és  szolgáltatások a világ minden pontján versenyképesek tudnak lenni közvetlenül vagy beszállítókon keresztül.

Szólt arról, hogy 2010 óta a vidéki városok teljesítménye és tőkevonzó képessége jelentős mértékben javult.

(MTI)