Egy közösség problémája minden egyes ember problémája. Ha mi nem fogunk össze, és nem állunk ki magunkért, akkor senki más nem fogja ezt megtenni helyettünk. Most épp az ivóvizünkért kell kiállnunk – egészségünkért és gyermekeink jövőjéért. Éppen ezért október 5-én, 15 órától demonstrációt szervezünk a Környezetvédelmi Minisztérium előtt Pozsonyban. Legyünk ott minél többen!

Míg a politikusok a matematikával és osztozkodással vannak elfoglalva, kergetik egymást a székfoglaló játékban, nekünk addig is élnünk kell és tenni a dolgunk!

A dán nagyvállalkozók Nagymegyer, Nagykeszi és Szőgyén után most Gútára terveznek telepíteni egy több mint 16 000 hízóból álló sertéshizlaldát. A gútai trágyatározó befogadóképessége ilyen nagy mennyiségű almozatlan istállótrágya befogadására nem elegendő, így nagy valószínűséggel megszaporodnak majd az illegális lerakatok is.

Mivel a sertéseket meg kell óvni a betegségektől, a tenyésztés során rendszeresen alkalmaznak gyógyszereket és szteroidokat. Ezek az anyagok azután a híg trágyázás során belekerülnek a talajba és azon keresztül a csallóközi ivóvízbe.

https://www.facebook.com/100009325468904/videos/2433342316986593/

A dán vállalkozók ezidáig minden hatályos törvényt betartottak. Ám sajnálatos módon a szlovák környezetvédelmi törvények nagyon gyengén szabályoznak. Ezt, és a törvény adta kiskapukat használják ki a dán vállalkozók.

Tavaly novemberben Füss és Csicsó vizében is széklettel terjedő baktériumokat találtak. A vizsgálat jelenleg is folyik, azonban ezidáig még nem sikerült kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy a fertőzésért a nagymegyeri sertésfarm lenne a felelős.

Sokan talán fel sem fogják ennek a súlyát, hiszen csallóközi lakosként mind természetesnek vesszük, hogy idehaza fogyasztható a talajban rejlő víz. Azonban mi lenne, ha mindez a közeljövőben megváltozna?

Ne hagyjuk, hogy így legyen!

Az Új Egység Mozgalom tüntetést szervez a pozsonyi környezetvédelmi minisztérium épülete elé október 5-én, 15 órai kezdettel. A tüntetéshez csatlakoznak szlovák és magyar gazdák valamint civilek. A tüntetés két nyelven zajlik, hiszen ez mindannyiunk közös problémája, és szoktatni kell nemzettársainkat a magyar szóhoz Pozsonyban is.

Védjük meg élettereinket, hiszen ez a mi szülőföldünk! A mi felelősségünk, hogy biztosítsuk az élhető jövőt gyermekeinknek.