Fotó: Denník N

Érdekes elemzést jelentetett meg a Denník N napilap, amelyben a két hosszabb ideig kormányon lévő miniszterelnök, Vladimír Mečiar és Mikuláš Dzurinda korszakának végét hasonlították össze, hogy megállapítsák, létezik-e köztük párhuzam a mával, s hogy az 1998-as és 2006-os felmérések alapján következtetni lehet-e Robert Fico uralmának végére.

Robert Fico tizennégy éve tölt be meghatározó szerepet a szlovákiai politikai életben. Először 2006-ban lett kormányfő, s bár a szóban forgó időszak közben egy rövid ideig Iveta Radičová jobboldali kormánya került hatalomra, és tavaly Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása miatt Ficónak meg kellett válnia a kormányfői széktől, még mindig „ficói időket” élünk. Robert Fico a legerősebb párt elnöke, amely ellenőrzése alatt tartja a parlament egyharmadát, és meghatározza a kormánykoalíció politikáját.

A jelenlegi állás

A parlamenti választás nem egészen öt hónap múlva lesz, és az ellenzéki pártok remélik, hogy 2020 februárja elhozza a Fico-korszak végét. De van-e okuk az optimizmusra? Nézzük, hogy néztek ki a felmérések és az irányok azoknak az éveknek a hasonló időszakaiban, amikor Fico elődeinek – Vladimír Mečiarnak és Mikuláš Dzurindának ért véget a több éven át tartó hatalma.

Mindjárt az elején szögezzük le, a Focus ügynökség szeptemberi felmérése alapján a Smer még mindig kényelmesen megnyerné a választást, nem egész 22 százalékos támogatottsággal. A második a Progresszív Szlovákia/Együtt koalíció (PS/Spolu) jelentős, 8 százalékos hátránnyal. Ha a választások a Focus felmérésének megfelelő eredménnyel zárulnának, az ellenzék csak abban az esetben alakíthatna kormányt, ha hat formáció lépne szövetségre, amelyek közül a PS/Spolu ráadásul koalíció, és a kormányba Boris Kollár pártját is be kellene venni. A PS/Spolu, a KDH, az OĽaNO, Kiska Emberekért pártja, az SaS és a Sme rodina széles kormánykoalíciót alkothatnának, amelynek 82 képviselője lenne a parlamentben. Ez lenne az újkori Szlovákia történetében a legtöbb pártból álló kormánykoalíció.

Ez a koalíció azonban bizonytalan azért is, mert a pártok közül öten 6,4 és 7,2%-os támogatottság között mozognak, így bármelyikük esetében előfordulhat, hogy végül nem ugorja meg a parlamenti küszöböt. Ráadásul ma még nehéz megmondani, hogyan rendezik át a politikai térképet az új játékosok, Tomáš Drucker és Štefan Harabin pártjai.

Sőt, a választási győzelemért folytatott küzdelem elméletileg új fordulatot is vehet, ha például a PS/Spolu és Kiska pártja megegyeznének a közös listában. Michal Vašečka szociológus szerint ez lehet az ellenzék egyetlen esélye egy ütőképes új kormány felállítására, az ugyanis a felmérésekben mindjárt 18 százalék körüli támogatottsággal indulhatna, és versenyre kelhetne a Smerrel. A szociológus szerint a nagy számok ugyanis vonzzák a még nagyobbakat, így egy ilyen koalíció potenciálja könnyen húsz százalék fölé is kerülhetne.

Pillanatnyilag azonban a PS/Spolu meg az Emberekért inkább arról vitatkoznak, szükség van-e a házasságra és milyen feltételek között. Így aztán öt hónappal a parlamenti választások előtt még mindig nem tudjuk, lesz-e a Smernek preferenciák tekintetében hasonlóan erős kihívója.

Mečiar végét egyértelműen megjósolták a felmérések

Az 1998-as parlamenti választást máig töréspontnak tekintik, mert elhozták a mečiarizmus végét. A HZDS elnöke háromszor lett kormányfő: 1990-1991-ben (még a Nyilvánosság az Erőszak Ellen színeiben), majd 1992-1994 és 1994-1998 közt, akkor már a HZDS elnökeként. A kormányzásait csak egy rövid időre törték meg Ján Čarnogurský és Jozef Moravčík kormányai.

Főleg a harmadik Mečiar-kormány mozgósította az ellenzéki erőket: 1998-ban a vadprivatizáció, a köztársasági elnök fiának elrablása, Róbert Remiáš meggyilkolása, a meghiúsított népszavazás és az EU-hoz meg a NATO-hoz való csatlakozás első köréből való kizárása után volt az ország. Nem csoda, hogy az 1998-as választás mottója a változás volt.

Az ellenzéki pártok négy politikai szubjektumba rendeződtek: a Szlovák Demokratikus Koalícióba, a Demokratikus Baloldali Pártokba, a Magyar Koalíció Pártjába, és teljesen új szubjektumként Rudolf Schuster Polgári Megértés Pártja (SOP) egészítette ki ezeket.

Ezekkel az ellenzéki tömörülésekkel szemben állt Mečiar HZDS-ének, az SNS-nek és a Szlovákiai Munkások Szövetségének (ZRS) a blokkja. Ez azt jelenti, hogy az 1998-as választások előtt nagyjából meg lehetett saccolni, ki kivel alakítana kormányt. Két egyértelmű tábor állt ugyanis egymással szemben, s amíg a HZDS-SNS-ZRS blokk 1998 márciusában összesen a választók egyharmadának támogatását bírta, az ellenzéki SDK-ra, SDĽ-re, MKP-ra és SOP-ra összesen az emberek 60 százaléka készült szavazni.

Mindez azt jelezte, az ellenzéki pártoknak kényelmes, sőt alkotmányos többsége lehet a parlamentben, ami végül be is jött, és az SDK, SDĽ, MKP, valamint a SOP közös kormányt állított fel. Érdekes viszont, hogy bár a felmérések előre jelezték ezt a forgatókönyvet, az emberek többsége nem hitt benne, két hónappal a választások előtt az 51 százalékuk azt tippelte, újra Mečiar alakít majd kormányt.

A mai helyzettel összehasonlítva tehát, a Mečiar-korszak vége már a választások előtt körvonalazódott, még ha az emberek nem is hittek benne. A mai felmérések azonban Robert Ficóval kapcsolatban semmi ilyesmit nem mutatnak. Nem látni ugyanis a felmérésekben (sem) a rendezett ellenzéki blokkot, amely többségi kormányt lenne képes létrehozni. Az öt egyértelműen meghatározott ellenzéki párt, amelyek elérik a parlamenti küszöböt: PS/Spolu, KDH, OĽaNO, Emberekért és az SaS jelenleg összesen 40 százalék körül mozog a felmérésekben, a kormányzáshoz Boris Kollár pártjára is szükségük lenne, amellyel azonban a többi ellenzéki pártnak gondja van, többek között a külföldi szövetségesei, Marine Le Pen vagy Matteo Salvini okán is.

A másik gond, hogy több ellenzéki párt preferenciája jelenleg 5 százalék körül mozog, azaz a parlamenti jelenlétük egyáltalán nem biztos. Bizonyos szempontból a legközelebbi választások előtti helyzet inkább az 1994-eshez hasonlítható, amelyek után Mečiar meglepetésszerűen hatalmon maradt, bár a szénája néhány hónappal a választás előtt nem állt valami jól.

A felmérések azt mutatták, hogy a KDH, DS, DÚ, SDĽ és a Magyar Koalíció Pártja alkothat kormányt, a választás utáni valóság azonban teljesen más lett. Az SNS-nek ugyanis sikerült becsusszannia a parlamentbe, az SDĽ, mely a Közös Választással 15 százalékban reménykedett, épp csak bejutott a parlamentbe, a DS be sem jutott, és főleg a HZDS majdnem 35 százalékot szerzett.

Dzurinda vége – ki kivel

Mečiar után Dzurinda nyolcéves időszaka következett, amelynek a 2006-os előrehozott választás vetett véget. Az első választási időszakban Dzurinda az SDK, SDĽ, SOP, MKP koalíció élé állt, a másodikat az SDKÚ, KDH, MKP és az ANO alkották. A 2002-2006-os időszak a nagy reformok korszaka volt, amelyek beindították ugyan a gazdaságot, de a lakosság elégedetlenségéhez vezettek.

A Dzurinda-kormánnyal való elégedetlenséget a 2006-os választások előtti felmérések is jelezték, öt hónappal a választás előtt majdnem egyértelmű volt, hogy Dzurinda nem lesz többször miniszterelnök. A Focus felmérései alig 9 százalékot mértek a pártjának, míg Robert Fico Smerének mintegy 32 százalékot. Eszerint a jobboldali pártok összesen csak alig 54 mandátumot szereztek volna a parlamentben. Többé-kevésbé tehát mindenki azt várta, hogy Robert Fico lesz az új kormányfő, az azonban nem volt világos, kivel fog kormányozni.

S bár a Smer végül a HZDS-szel és az SNS-szel lépett kormányra, néhány hónap elteltével ez a felállás már nem volt annyira egyértelmű. Mečiart még mindig negatívan értékelték az emberek, és emlékeztek arra is, hogy Fico nemcsak 1998-ban, hanem például 1994-ben küzdött Mečiar ellen – amikor egyedüli ellenzéki képviselőként ült a parlament üléstermében az úgynevezett hosszú kések éjszakáján.

A választás eredményei tehát bizonyos értelemben meglepetést hoztak, azt mutatták, hogy az ügynökségek felmérései jelentősen alábecsülték az SDKÚ támogatottságát, ami végül 18 százalékos volt. Ez azonban semmit sem változtatott azon, hogy Robert Fico alakíthatott kormányt.

2002, 2010 és 2016 meglepetései

Az 1998-as és 2006-os felmérések tehát azt mutatták, hogy reális a kormányfők bukása, bár 2006-ban Dzurinda pártja jóval több szavazatot szerzett, mint amennyit a felmérések jósoltak neki.

Ilyen értelemben a mai helyzet sokkal inkább hasonlít a nagy meglepetések éveihez, a már említett 1994-es és persze a 2002-es választások előtti helyzethez, amikor sokkal jobb eredményt vártak a Smertől és a HZDS-től, ám mégis Dzurindának sikerült kormányt alakítania.

2010-ben pedig az új Szabadság és Szolidaritás Pártjának eredményei okoztak meglepetést, amely másfél évre segített félreállítani Robert Ficót. Iveta Radičová kormánya azonban 2011 végén megbukott.

Legközelebb azonban a 2020-as választáshoz valószínűleg a 2016-os lesz. Akkor is több párt mozgott a parlamenti küszöb határán néhány hónappal a választás előtt (SaS, OĽaNO vagy az akkor parlamenten kívüli SNS). És akkor is felkavarta a vizet az újonnan alakult Sme rodina és főleg Kotleba pártja.

Az 1998-as és 2006-os évekkel ellentétben Fico végét tehát jóval nehezebb megjósolni. Befolyásolják ezt majd az új pártok (PS/Spolu, Emberekért vagy Harabin Haza pártja) és a jelenleg 5 százalék körül mozgó pártok eredményei (SaS, OĽaNO, Most-Híd és talán az SNS is), de az is, hogy visszakerül-e a parlamentbe a KDH, amint az 2016-ban az SNS-nek sikerült. De 1998-ban és 2012-ben sem volt öt hónappal a választás előtt annyi ismeretlen a választási egyenletben, mint most.