A 2019-es esztendőt a Magyar Országgyűlés II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította. Az emlékév alkalmából a MÁV Nosztalgia Kft., valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum történelmi emlékvonatot szervezett Kassára.

Közel 350 utas vett részt a programon. Az utazás során a különvonat fedélzetén II. Rákóczi Ferenc életét bemutató előadások, zenés programok várták a vendégeket, valamint zenés program zajlott és kiállítás is megtekinthető volt.

A vonat Budapestről indult. Az odaútban Mészáros Kálmán: Károlyi Sándor Kassán (1703,1706), Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemségének legitimációja, Dr. J. Újváry Zsuzsanna: A Rákóczi-család és Kassa (Őze Sándor helyett), Demjén Balázs Ádám: „Pinte, Pinte, viteaz Pinte” – egy oláh katonabetyár és társainak emlékezete a Rákóczi-mondakörben előadásai voltak meghallgathatók.

A Velo Veled előadó kocsiban hagyományőrzők is bemutatkoztak. A visszaút során az utasok Nagy Csaba tárogató zenei előadását és filmvetítéseket élvezhettek.

A vonat délre érkezett meg Kassára, ahol Pásztor Zoltán atya, a Kassai Főegyházmegye püspöki helynöke ünnepi misét tartott a Szent Erzsébet Székesegyházban, a kassai Dómban.

Délután megemlékezésre és koszorúzásra került sor Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a város vezetésével a Rodostói háznál, a Rákóczi emlékhelyen. A megemlékezésen Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere, Gaal Gergely, a Rákóczi Emlékév Testület elnöke és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mondott beszédet. A Rodostói ház udvarán Németh Szilárd kiemelte: kevés alkalmasabb hely van a mai megemlékezésre, mint ahol most vagyunk. „Itt megérint bennünket a történelem. Szinte érezzük a száműzetésbe kényszerült hazafi magányát, honvágyát és a hazatérésről való kényszerű lemondás fájdalmát” – tette hozzá a parlamenti államtitkár.

Ezt követően kiállítás nyílt a Magyar Jelenlét Házában, ahol a Pro patria et libertate tárlatot Haraszti Attila, leköszönő kassai főkonzul nyitotta meg. A vándorkiállítás itt november 22-ig tekinthető meg.

A történelmi emlékvonatunkkal érkező vendégek a vonaton kapott karszalag felmutatásával ingyenesen látogathatták a Szent Erzsébet Dómban a Rákóczi-kriptát valamint a Rodostói-házat.

Az Élményvonat nosztalgia étkezőkocsival közlekedett, meleg ételekkel és széles italválasztékkal. A vonatot a Rákóczi Traxx, valamint egy Nohab dízelmozdony továbbította.

Az utazáson többek közt részt vett Németh Szilárd honvédelmi államtitkár, Gaal Gergely, a Rákóczi Emlékév Testületének az elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, a Rákóczi Emlékév Testületének a tagja, Jakusch Gabriella, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatóhelyettese is.

II. Rákóczi Ferencet az vezérelte, hogy a szabadságot Isten segedelmével kivívja, ezzel a vezérelvvel gyülekeztek a zászlaja alá a Kárpát-medencei népek. Erkölcsi nagyságával példát mutatott az összetartásra, szellemi öröksége pedig ma is meghatározó.

(honvedelem.hu/Felvidék.ma)